kollázsvers
Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című kötetének verseiből.
Rohamokban érzek,
folyton átlengsz gondolataimon,
fénnyé áthallva, testté sűrítetten,
beleveszve az örök mámorba
agyam belseje lett egész világod.
Mindez sok s kevés,
nap az égen, hangya a földön
egy se állt meg miattunk,
a játékos titok fut tovább
- s létünk örök kényszere-láza benne.
S ez így lesz most már mindig:
valami örök tovasuhogás,
valami könnyű szellőhalk varázs,
tettenérve a tettenérhetetlen
- egymásba zárva tart a szerelem.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
