Bodor Rajmund vagyok, 26 éves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakom egy kis faluban Újharangodon.
Jelenleg a szüleimmel élek és egy mezőgazdasági üzemben dolgozom, a két húgom már nem itthon lakik.
A miskolci Evangélikus Kossuth Lajos gimnáziumban tanultam pedagógiai szakon, végzettségemet tekintve gyógypedagógiai asszisztens vagyok.
Az irodalommal általános iskolában barátkoztam össze mikor is szavalóversenyekre jártam, 15 éves korom óta írok verseket, egy szerelem hatása indított el a költészet útján.
Hatások, amik befolyásolták a gondolatvilágom, alkotói munkám: Elsőként említeném a történelmet, mint folyamatot, ami újból és újból ugyanazokat a kérdéseket teszi fel az ember számára. Van-e Isten? Mi a jó és mi a rossz? Miért vagyunk mindannyian mások és miért harcolunk az egyenlőségért miközben mi magunk teremtünk egyenlőtlenséget (bőrszín, vallás, nemzetiség, vagyoni helyzet stb.)
Másodsorban nyílván a bibliai történetek, a keresztény kultúra és eszmerendszer, valamint a magyarságtudat.
Ezenkívül saját egyéni élettapasztalataim, melyek sokszor nem voltak éppen a legjobbak, mert én magam is a rossz úton jártam.
Egyébként a bibliát én többnyire szimbolikusan értelmezem és nem szó szerint.
Hatást gyakorolt rám ezeken felül a modern tudomány főleg a fizika és csillagászat a téridő elmélet az univerzum működése, amibe az én elképzelésem szerint az Isten elrejtette a titkait és ránk hagyta, hogy azt megismerjük.
Nyilvánvalóan a művészetek is hatást gyakoroltak rám, a költészetben pedig Pilinszky János versei, melyek gondolatvilágával leginkább összecsengnek az én írásaim (Isten keresés, magány, aggódás az emberiségért, ön és világszerte, elveszettség érzés stb), valamint Madách Imrétől Az ember tragédiája.
A filmek közül kiemelem a Schindler listája című filmet, amit gyerekként láttam, és azóta sem tudok elfelejteni, erről szól Az emberiség gyermeke című versem is.
A versírás egy folyamatosan bennem lévő érzés megfogalmazása, amit pontról-pontra, fokról-fokra kivetítek magamból amikor írok, a metafora használat pedig egyszerűen csak ,,van".
Ihletet az ad, hogy magának az érzéseknek ép melyik pontja az, ami kitör belőlem.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
– A költészettel igazán 6. osztályos koromban kerültem érintkezésbe, akkor kezdtem el szavalóversenyekre járni folyamatosan.
Számomra egyrészt a költészet egy olyan kifejezőeszköz, ami által a belső hangomat művészi formában ki tudom fejezni, másrészt a magyar nyelv és nép iránt érzett szeretetemből és tiszteletemből adódik az írás.
Leginkább Ady Endre, József Attila és Pilinszky János költészete az, ami nálam mérvadó.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
– A költészettel igazán 6. osztályos koromban kerültem érintkezésbe, akkor kezdtem el szavalóversenyekre járni folyamatosan.
Számomra egyrészt a költészet egy olyan kifejezőeszköz, ami által a belső hangomat művészi formában ki tudom fejezni, másrészt a magyar nyelv és nép iránt érzett szeretetemből és tiszteletemből adódik az írás.
Leginkább Ady Endre, József Attila és Pilinszky János költészete az, ami nálam mérvadó.
– Hogy látod, mi a költő feladata ma?
– Szerintem a költő feladata a mai világban az, hogy a múlt tapasztalatait felhasználva tanítsa a jövő nemzedékét arra, hogy milyen hibákat nem szabad újra elkövetni.
A költő egyfajta erkölcsi iránytű, aki a nemzet fejlődését szolgálja a kultúra által.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
– A kortárs költészet szerintem megállja a helyét a XXI. században és sikeresen magára veszi a küldetését.
Sajnos nem járok ilyen jellegű csoportokba, mert nincs rá lehetőség itt ahol lakom, csak az interneten keresztül tartom a kapcsolatot a költészetet kedvelő emberekkel.
– Tervezel-e saját kötetet?
– Igen tervezek, de ezzel kapcsolatban még nem tudok semmi biztosat mondani.
– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
– Semmi mást, csak önmagukat adják őszintén és önzetlenül, valamint ne féljenek megmutatkozni.
Bodor Rajmund legújabb verse oldalunkon:
Éjszakai stáció
Rám feszül az éjjel,
minden magányával.
És átsiklik lelkem
az elhagyott tereken.
A csöndes messzeség,
halotti bánatával,
mint álcázott lőrés,
olyan most a szemem.
Néma fakultság az arc,
mit magán visel az elveszett ember,
s magában hordja,
szuronyoknak erdejét.
Megbicsaklik a szó,
az elfelejtett kegyelemmel,
megadásra emelvén két kezét.
Hideg most minden mozdulat,
A pillanatok tekintete
fölsajdul az égre.
Atomrahull a keserű öntudat,
ha ráeszmél a létre,
és mint útszéli korhadt keresztek.
Mi vagyunk, akik régen szerettek.
…A szülői háznál…
Árnyékom bevetül az ablakon,
s a meleg tűzhelynél némán megpihen.
Kint hagytad gőzölgő teád az asztalon,
Most lassan kihűl,
kihűl mint a szívem.
A szerző további versei:
A költő egyfajta erkölcsi iránytű, aki a nemzet fejlődését szolgálja a kultúra által.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
– A kortárs költészet szerintem megállja a helyét a XXI. században és sikeresen magára veszi a küldetését.
Sajnos nem járok ilyen jellegű csoportokba, mert nincs rá lehetőség itt ahol lakom, csak az interneten keresztül tartom a kapcsolatot a költészetet kedvelő emberekkel.
– Tervezel-e saját kötetet?
– Igen tervezek, de ezzel kapcsolatban még nem tudok semmi biztosat mondani.
– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
– Semmi mást, csak önmagukat adják őszintén és önzetlenül, valamint ne féljenek megmutatkozni.
Bodor Rajmund legújabb verse oldalunkon:
Éjszakai stáció
Rám feszül az éjjel,
minden magányával.
És átsiklik lelkem
az elhagyott tereken.
A csöndes messzeség,
halotti bánatával,
mint álcázott lőrés,
olyan most a szemem.
Néma fakultság az arc,
mit magán visel az elveszett ember,
s magában hordja,
szuronyoknak erdejét.
Megbicsaklik a szó,
az elfelejtett kegyelemmel,
megadásra emelvén két kezét.
Hideg most minden mozdulat,
A pillanatok tekintete
fölsajdul az égre.
Atomrahull a keserű öntudat,
ha ráeszmél a létre,
és mint útszéli korhadt keresztek.
Mi vagyunk, akik régen szerettek.
…A szülői háznál…
Árnyékom bevetül az ablakon,
s a meleg tűzhelynél némán megpihen.
Kint hagytad gőzölgő teád az asztalon,
Most lassan kihűl,
kihűl mint a szívem.
A szerző további versei:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Bodor%20Rajmund
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!