A szerző rövid bemutatkozása:
Először tanítói, majd gyógypedagógusi végzettséget szereztem, az utóbbi területen kiemelt helyet kapott szívemben az autizmus. Évtizedeken keresztül ez volt fő tevékenységem; tartalmas gyógypedagógus pályát hagytam magam mögött, jelenleg irodalommal foglalkozom.
A tanítás mellett – szintén több évtizeden keresztül – énekeltem egy helyi zenekarban.
Irodalmi színtereken Kankalinként ismernek az alkotótársak és az olvasók.
Már akkor grafomániás lettem, amikor megismerkedtem a betűkkel, ám csak 2009-ben kezdtem komolyabban írással foglalkozni. A versek világában érzem jól magam, de újabban kedvet kaptam prózai művekhez is. A kötött formákat – elsősorban szonetteket – részesítem előnyben. Hiszem, hogy van helyük napjaink költészetében. Az utóbbi időben kitérőt tettem a szabadversek felé; különleges utazás ez, és én szívesen kirándulok számomra ismeretlen területekre, mert vonzanak a kihívások.
Szeretek játszani ritmusokkal, a szabályok között felhőtlennek és szabadnak érzem magam.
Az írás számomra menedék, biztonságos sziget. Olyan terület, ahol komfortosan érzem magam, ki tudok kapcsolódni. A levegővételhez hasonlítom, vagy betűk, szavak harmonikus dalához. Hiszek a szavak gyógyító erejében, „mert erősugár a szó, ha megfogant”.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
– A költészettel már kisgyermekként barátságba kerültem, mindig kíváncsi és nyitott voltam. Óvodás koromban ittam az óvónénik szavait, hamar memorizáltam a verseket, melyeket csoportfoglalkozásokon elmondtak nekünk.
Amikor iskolás lettem, már írással is próbálkoztam. Olyan magyartanárokat kaptam, akik egyedi megvilágításba helyezték a költészetet, ezzel folyamatosan fenn tartották érdeklődésemet, egyre közelebb kerültem, kezdett szenvedélyemmé válni.
Elsős gimnazistaként hozzájutottam egy Lermontov kötethez, az ő versei indították el bennem az írás utáni vágyat, de rajta kívül sok kedvencem van a magyar- és világirodalomban.
Említettem, hogy komolyabban 2009 óta írok, akkor regisztráltam a Napvilág Íróklubra, ott kezdődött el kibontakozásom. Menekülési útvonal volt, mert férjem (egyben zenésztársam és két gyermekem édesapja) korai halálát nehezen tudtam feldolgozni, ezt a traumát és hiányát versekbe szedve könnyebb lett a lelkem.
Eleinte csak ösztönből írogattam, belső ritmusom szerint alakítottam a sorokat.
Hepp Béla (aLéb) volt az, aki először felfigyelt műveimre, onnantól kezdődött el a tudatos verselés. Sokat tanultam tőle, neki köszönhetem a szonettek terén bejárt utamat és a mélységek kifejezésének különböző eszközeit. Őt a költészet terén és emberként is példaképemnek tekintem.
Később Kovács Attila (Penge) is bekapcsolódott, őszinte, olykor kemény, ám igazságos kritikáival eljutottam addig, hogy kívülről is lássam önmagam.
Egervári József közelebb vitt a prózák és szabadversek világához – a kötött verselés mellett –, szívesen folyamodok mindkettőhöz. Negyedikként Hatos Mártát (Vox humana) említem, aki véleményt alkot verseimről, „kiszúrja”, ha esetleg valami nem állt össze bennük, és fontos része lett irodalmi tevékenységemnek, hogy létrehozta „Csillagokba írva” blogomat, ahol minden eddig született művem megtalálható. Folyamatosan szépítem (összkomfortos), nincs olyan nap, hogy ne tennék hozzá valamit – ott érnek meg írásaim, és kiegészítő információkat is tartalmaz rólam.
– Hogy látod, mi a költő feladata
ma?
– Véleményem szerint a költők feladata nem
sokat változott. Fontosnak tartom, hogy őszinték, hitelesek legyenek, bármilyen
témáról írnak. A szerzők beállítottságától függ, hogy inkább a körülöttünk
zajló eseményekre hívják fel a figyelmet, utat mutatnak és állást foglalnak,
vagy lírai hangon szólalnak meg. Az előbbi egy egészséges világkép
kialakításához szükséges, az utóbbinak abban látom jelentőségét, hogy érzéseket
közvetít, ezzel sokaknak nyújt kapaszkodót különböző lelki sérülések, negatív
hatások feldolgozásában. Megmutatják, hogy a legmélyebb szakadékból is ki lehet
jutni. A kettő együtt is működhet, mindegyiknek nagy szerepe van az olvasók, a
társadalom tagjainak formálásában.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről,
publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e
kedvenc közeged?
– A kortárs költészetben óriási a kínálat, a
bőség zavara áll fenn. Akad köztük sok kevésbé színvonalas, de fellelhetők nagy
értéket képviselő alkotások is. Mindenki saját ízlése szerint válogathat. Én
magasra tettem a mércét, nemcsak saját írásaimban, hanem más szerzőkkel szemben
is maximalista vagyok, így eszerint alakítom olvasási szokásaimat.
Az interneten számos publikálási lehetőség
adódik – egyrészt a legnépszerűbb közösségi oldalon, online magazinokban,
folyóiratokban, másrészt külső irodalmi portálokon. Az utóbbiak nincsenek
annyira szem előtt, mégis jelentős szerepük lehet a fejlődésben, bár azt
tapasztalom, hogy ez manapság nem annyira fontos, sokan átgondolatlanul
„ontják” a verseket.
Nyomtatott lapokba nehéz bekerülni, és
jóval kevesebb olvasóhoz jutnak el a művek, mint a világhálón.
Kortárs eseményekre eddig ritkán jutottam
el, de néhányon részt vettem. Ezeket nem tervezem előre – az igazat megvallva
–, szívesebben merülök el az írásban, pedig fontosnak tartom a szerzők,
irodalombarátok közti beszélgetéseket. Jelenleg úgy oldom meg, hogy saját
publikálási felületeimen nyitottan kommunikálok olvasóimmal.
Sok kedvenc közegem van, mindegyiktől
rengeteg jót kaptam.
2014-től a Napvilág Íróklubnál, 2019 óta
Az Élő Magyar Líra Csarnokában szerkesztői feladatokat is végzek. Más-más
terület, mindegyiknek megvan a maga szépsége és buktatója, de igyekszem a
pozitívumokra támaszkodni, hogy legyen kedvem a folytatáshoz, hiszen ez is
magával hozhat egyfajta fejlődést. E két portálon kívül több csoportban és
külső irodalmi közösségben jelen vagyok, de időhiány miatt nem tudok annyit
hozzátenni az alkotómunkához, amennyit szeretnék.
Egyik nagy kedvencem a Litera-Túra
Művészeti Magazin, ahol sok érdekességgel találkozom, új ismereteket szerezek,
melyek hatással vannak rám. Kikapcsolnak, elgondolkodtatnak, alakítanak. Itt –
már négy éve – havonta jelennek meg műveim, talán emiatt is húz oda a szívem.
Hosszú lenne a felsorolás, hiszen több olyan hely van, ahova szeretek járni,
bár kevés a nap huszonnégy órája, hogy mindegyiken rendszeresen olvassak.
Itt köszönöm meg, hogy publikálási
lehetőséget kaptam a „MARADOK” csodaszép oldalán.
– Tervezel-e saját kötetet?
– Egy saját kötetem már van. 2018-ban jelent
meg a „Csillagokba írva”, mely a megelőző kilenc év válogatását tartalmazza. A
másodikon most dolgozom, de a jelenlegi gazdasági helyzet miatt elgondolkodtam,
hogy megjelentetem-e nyomtatott formában, vagy inkább feltöltöm a Magyar
Elektronikus Könyvtár felületére. Egyelőre győzködöm magam, mert jó lenne
kezemben tartani az első kötet után eltelt négy évben született műveimet is.
Bármennyire „modernizálódik” a világ, számomra a nyomtatott könyvek az igazi
könyvek.
– Mit javasolsz azok számára, akik
versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
– Mindenekelőtt azt javaslom, hogy
folyamatosan tájékozódjanak az irodalomban, olvassanak klasszikusokat és
kortárs szerzőket.
Az írás mindenkor felelősséggel jár, mert
a szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza
azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba kerül.
Fontosnak tartom a kritikát, hozzásegít a
folyamatos tanuláshoz, fejlődéshez, szélesebb látókört eredményez, emeli az
alkotások színvonalát. A kritika – egy igényes szerzőnek – értékes ajándék.
Arra biztatok mindenkit, hogy fogadják
nyílt szívvel a véleményeket – akkor is, ha elsőre nem esik jól, amit kapnak.
Ezek tükröt tartanak, tanulni lehet belőlük és épülni. Ne homályosítsa el
szemüket a sok dicséret és oklevél. Törekedjenek egyéni stílusra, találják meg
azt a kifejezési módot, mellyel legjobban érvényesíteni tudják
mondanivalójukat. Ne mennyiségre, hanem minőségre törekedjenek, mert ez a
költészet legfőbb örömforrása.
A szerző legújabb versei oldalunkon:
Ha szállni vágysz
Ki verset ír, nem éri átok,
szavakba mágiát kever,
papírra folynak így az álmok,
talán lehull a ködlepel,
s a szív megint ütemre dobban,
hiába állt előtte romban,
virulva jár, a ritmusa
dobolja versbe, nincs tusa.
Ki szállni vágy, magába mélyed –
előbb keresd meg álmaid,
pihennek ott, s a csalfa hit
takarja drágakőnyi fényed;
ereszd ki hát, magasra száll,
s a Múzsa csókja rád talál.
Canticum meum – Az én dalom
Egyszer valóra válhat minden álom,
egyszer felérhetünk a messzi csúcsra.
Vágyunk szaladhat szerte, hét határon,
mocsár se húz le, mert kitér az útja.
Ha egyszer úgy dalol nekünk pacsirta,
hogy „csak egyszer éljük rongyos életünk”,
szülni költeményt, sorokba vén betűt.
A Vén Betűt, miből csiholt ezer lesz
és a milliók után sok milliárd,
a tartalom sodor, belézuhan test,
mert én így szövöm szavakba azt, mi bánt;
csupán a tisztulás mi hajt, s dalom lett,
hisz egyszer szült anyám, egyszer halok meg.
A szerző további versei:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Hor%C3%A1k%20Andrea%20Kankalin
.jpg)
