Szisz Róbert: Sorstalanság



távolról figyeltem a nőt a Keleti restijében.

típus történet, szociográfiai csemege

 - gondoltam,

s agyam képzeletfilmstúdiója,

már forgatta a vélt történetet:

az utcán él, céltalanul,

illúzióit sorsa már rég felfalta,

csak egyetlen társa maradt:

a vákuumba csomagolt magánya.

már nincs semmi élő a szemében,

csak félelem, mint kóbor macska

riadt tekintetében,

kiírt ember ő sorstalanságában,

de mégis…csak ezek a szemek méltóak

szemébe nézni a halálnak.

közelebb léptem hozzá,

próbáltam a hamunéma szemekbe nézni,

ő visszanézett… macskadörgölőző tekintet

komor estéken a Keleti restijében ácsorog, 

törzsvendége ő, a pályaudvar füstös zajának,

csak áll, üveges szemmel bámul poharába, 

hátha bele pillanthat még egyszer,

az alkoholba feloldódott ifjúságába.

tudja…valahol hibázott, 

tudja…valamikor rosszul választott,

tudja…fiatalságának balettcipős álma semmivé lett,

most lábán, egy félretaposott csizma,

melynek kidőlt már a sarka.

kabátja is olcsó, viseltes,

színtelelen, fakó…inkább kidobni való.

rendeltem két fröccsöt,

némán beleivott – mint egy kócos csöbör,

a többi már pantomim volt

csak áll, csak vár…vár valakire,

aki meghívná egy fél decire.

egy ital és talán elviszi magához,

tiszta házba, rendes lakásba,

talán pár forintért beviszi az ágyba.

kénye kedve szerint tesz annak az este,

aki a restiben egy olcsó italért felszedte.

hanyatt fekszik, szét tett lábbal,

a plafont nézi, a plafon rózsával.

szenvedélyének nyoma sincsen,

a szobában egyetlen angyal sincsen.

nem érzi ő magát Istennőnek,

csak egy útszéli tekergőnek.

nincsenek már mitikus gondolatok,

csak szertefoszlott, széjjel hullt álmok.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!