Toldi Zsuzsa: Sing



Mivel nem tudtak repülni, hát futottak. Fiúk és lányok, sokan. A barna bőrű kislány kezével markolta a baba haját, szorosan. A baba himbálózott a szélben, talán krémszínű fonatok borították fejét, és mintás kartonruhában volt. Mellette BB. Futott, ő valamivel magasabbra nőtt. Ő vezérnek született, irányított. Mindig megmondta, merre menjenek, éppen mihez fogjanak. Fejére bőrpántot passzított, arra indiántollakat ragasztott. Általában hangosan beszélt, ellentmondást nem tűrt, kiabálva utasított. Közvetlen mögötte Eric, a sápadt arcú kisfiú loholt. Csak megpróbálkozott.
– King azt mondta, ha…
– Fogd be a szád! – üvöltött hátra BB. – teljesen mindegy, mint mondott.
Amikor már nem tudtak futni, áttértek a gyaloglásra. A mosolygós, nagy szemű, fekete kisfiú engedelmesen baktatott BB. jobbján. Mindezek előtt egy gödröt ásott, a többiek meg hosszú kötelek után koslattak. A gyilkos struccot akarták megfojtani, aztán a gödörbe dobni. BB. úgy tervezte, együtt húzzák a strucc nyakára hurkolt kötelet, így erejük összeadódik. Nem lett belőle semmi. A vihar kitört. A strucc elmenekült, a gödröt belepte a finom, porszemcsés homok. Amíg a szem ellátott, minden csupa fehér por volt. A világ másik táján pont ilyen, ha leesik a hó. Eric mélyről vette a levegőt, újból neki fogott.
– King azt mondta, ha…
– Odanézzetek! Ott van Lucia! – kiáltott fel BB. s előre mutatott. 
Lucia félig fúródott a fehér homokba, esze ágában sem volt feladni.
– Amíg az Úr nem hív, játszani fogok – kiáltott bele a csapkodó orkánba.
Már járni sem tudtak, ezért másztak. BB. utasította őket, hogyha a strucc tojásaival találkoznak, ne törjék azt össze. Meleg ruhákkal fogják őket kikelteni, hátha folytatódik még az élet. A barna bőrű kislány minden igyekezetével hasán csúszott előre, két könyökére helyezte a súlyt. A baba haja még nem szakadt el a fejbőrétől, de kartonruhája itt-ott megtépődött. Lucia közben hangzatos szavakkal kiáltozott.
– Én boldog akarok lenni! Csak egyszer élsz. Ha meghalsz, vége. Szóval engedd, hogy a boldogság átjárjon. A hosszú élet titka, hogy boldog légy.
– Hallgass már te is – torkolta le BB. – Ahová befúródtál, az egy romos szálloda. Valamikor az volt. Ha sikerül kiásnod magad, talán a pincékbe bújva megmaradhatunk. Majd akkor lehetsz boldog. 
Egyre többen lettek, nyilvánvalóan menekültek. BB. elvesztett a viszontagságos úton néhány indiántollat, a baba fejét a rémség megskalpolta. A fekete kisfiú egyre csak mosolygott, nagy szemeivel bátorítást adott. Mikor hátra nézett, úgy vélte, már az egész világ mögöttük csúszott-mászott. Lucia még teljes fejével kilátszott, csak mondta a magáét, mondta változatlanul. 
– Az ördög hangolta be a te gitárod, ott a válaszúton – jegyezte meg Eric-, tudom, maga az ördög volt. 
Majd újból megpróbálkozott.
– King azt mondta, ha…
– Na, mit mondott King? – ordított BB. ő már a romos szálló tetőterén állt, Luciát majdnem megfojtotta, de csak kihúzta a vastag, fehérbe dagadt porból. 
Válaszra nem volt szükség. A magaslattól új világ kezdődött. Mindenféle égtáj élőlényei álltak ott,
énekelték a dalt. Eric felbátorodott.
– King azt mondta, ha már a szó veszélyes, ha nem hallják meg, énekelj!
– Sing! – csettintett BB. Két ujjával, szemével elgondolkozva nézett a távolba, egyetértett ő is. 
Közben az elveszett tollak helyébe egy szürke strucctollat nyomott kezébe a szél. Megnyugodott. 
A dal egyre hangosabban özönlött szerte szét, hogy meghallják minél többen. 
– „Emeljétek fel a kezeteket/ És mosolyogjatok…”- csapott fel BB. King hangja, ujjai Lucia, a gitár testén, bravúros technikával siklottak.

Éreztük mindannyian. Éreztük, hogy a legerősebb sírást az emberi hangban találni. SING! Sosem fogjuk abba hagyni. Torkunkkal egybe forrt, összenőtt, ráfagyott…


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS