Pálinkámba hulló könnyek,
lelkem zokogta verítékcseppek,
elolvadt bennem a szép csend,
arcul üt a harag.
a mélykék alkony alatt
az ég vérbe vörösödik,
innom kell,
hogy tompuljon a fájdalom,
ez az ölni akaró hurok.
iszom hát pálinkával kevert véredet
te megszégyenült szerelem,
most te vagy az úr,
te vered rozsdás szögeidet
szemétre vetett csókjaimba,
elhamvadó álmaimba,
fuldokló holnapomba.
Uram, számon kérhetem rajtad,
miért tetted ezt velem,
miért adtál szerelmet, hozzá férfierőt,
ha késői szerelmi ütközetemben visszaveszed!
iszom hát pálinkába oldott könnyeimet,
pedig a bolond mámor
visszasírja lelkembe a könnyeket.
imbolyog agyam, tántorog testem
vérbeborult szemmel látom elhamvadni
ezt a szarkasztikus szerelmet.
büszkeségemről lemálott a kéreg,
kimúlt bennem a konok méreg,
arcomról leszáradtak már a könnyek,
csak árkok maradtak,
mit lefolyt cseppjeim arcomra vágtak.
tiszta már a pálinka a poharamban,
kiürült az üveg,
könnyeim is mind elapadtak,
helyette új reményem sarjad,
könyörületes az isten és új szerelmet ad.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
