Valaki zörgetett az ablakon.
Kaparászott a csend csontos ujja,
a függöny mögül árnytalan lengett
az éjjel hollófekete haja,
valaki halkan zörgetett újra.
Valami koppant az ablak alatt,
sohasem volt, de ismerős érzés,
bizonyosság a bizonytalanban,
egy végtelenben keringő kósza gondolat,
egy kimondatlan kérdés.
Érzés, minek súlya van és íze,
ujjaim között mégsem olvadó,
a sóhaj csak ácsorgott az éjben,
estköpenyként hullott le a földre
a jéghideg és pillekönnyű hó.
Megszűnt az idő, nehéz gombolyag,
szanaszét hulltak a hűtlen percek,
mély fonálmedrekben pihen a múlt,
most már nem zörögnek az ablakok,
odakint csak én magam vagyok.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!