A kocsist Grünweissernek hívták, mivel nem volt minden kétséget kizáróan
eldönthető, hogy ki volt az apja, de ez szerencsére a lutheránusoknál nem
jelentett komoly hátrányt. A kastélyból Schwarzer érkezett, aki az egyik
alvárnagy fiaként közepesen fontos személyiségnek volt tekinthető. Köszönés
nélkül kinyitotta a szán ajtaját és lehuppant a párnákkal borított ülésre. A
kocsis megvárta, amíg Schwarzer a pálcájával kettőt koppint, aztán kifordult a
kapun a vastagon behavazott útra.
Lefelé menet a lovaknak nyáron könnyű dolguk lett volna, de ilyenkor a szán
magától is csúszott, így inkább ellen kellett tartaniuk. Schwarzer útközben is
dolgozott: aktákat rendszerezett, döntéseket hozott, feljegyzéseket írt.
Időnként megállította Grünweissert, mikor valamely hivatalos okmányt épp a
kézjegyével látta el. A hivatalban a leiratokat nem ellenőrizték túl szigorúan
(sőt néha el sem olvasták őket), de az aláírásnak rendben kellett lenne. A
dokumentumok hivatkoztak más dokumentumokra, ha tehát valaki meg akarta érteni
a tényálladékot, akkor a kastély vagy a falusi elöljáróság levéltárából
kikérhette az idézett iratokat.
Az egyik pihenő alkalmával Schwarzer – bizonyára jókedvében, mert más nem
indokolhatta ezt a normál ügymenettől eltérő, mondhatni szakmaiatlan
viselkedést – megkérdezte Grünweissertől, hogy ő miképp döntene egy kérelemről,
amelyben az illető hat öl tűzifa kiutalását kéri a kastélytól. A kocsis
megkérdezte, hogy ki a kérelmező, de Schwarzer nevetett, mondván, ha ezt
elárulná, akkor lehetetlenné tenné az elfogulatlan ítélkezést, hiszen az illető
Grünweisser komája vagy haragosa lehet. A kocsis elgondolkodott, majd közölte,
hogy ő elutasítaná a kérvényt. A firtatásra, hogy miért döntött így,
kifejtette, hogy ha egyáltalán felmerül a kérdés, hogy a kérelmet elutasítsák,
az legalábbis arra utal, hogy nem minden követelménynek felel meg
maradéktalanul. Ha ezt később valaki számonkéri, sokkal könnyebb az elutasítást
indokolni, legfeljebb a bürokratikus szőrszálhasogatás vádja merülhet fel,
amiért rendesen csak szóbeli dorgálás jár, ellenben pozitív döntés esetén
ezeket a nem teljesült feltételeket a döntéshozó orra alá dörgölhetik, azzal,
hogy nem járt el kellő körültekintéssel.
A falu utcái kihaltak voltak, az ablakok bedeszkázva, hogy ki ne szökjön a
házakból a meleg. A kocsisnak lassítani sem kellett, amíg a fogadóhoz értek.
Behajtott a hatalmas kapun és a hátsó bejárathoz irányította a lovakat, ahonnét
lépcső vezetett az emeletre. Schwarzer kiszállt: láthatóan virágosabb kedve
volt, mint induláskor, részben a jól végzett munkától, részben a kocsiban
fellelt konyaktól, amit út közben megfázás és kiszáradás ellen kortyolgatott. A
kocsissal barátságosan közölte, hogy kifoghatja a lovakat és bemehet a fogadóba
melegedni.
Grünweisser a kocsiszínhez curukkolta a szánt, majd lehámozta a lovakat és
átvezette őket az istállóba. Ott pokrócot terített rájuk, hogy az izzadt
hátukkal meg ne hűljenek. Zabos tarisznyát akasztott a nyakukba, mert ez volt a
legbiztosabb módja, hogy ébren tartsa őket, mivel úgy sejtette, hogy a nap
folyamán még szükség lesz rájuk. Ezt Schwarzernek nem akarta mondani, mert a
szokatlan kedvességét, ahogy nagyvonalúan pihenni küldte őt, nem lehetett ilyen
racionalitásokkal durván visszautasítani.
A kocsis bement a fogadóba, üdvözölte a kocsmárost és a parasztokat, akik
egy hosszú asztalnál gubbasztottak. A söntéshez lépett, ahol Pepi, az új,
szinte még gyermek csaposlány töltött neki egy korsó sört. Pepi megkérte
Günweissert, hogy az iskola felé menet adjon be egy levelet Fridának. A levél le
volt zárva, és a következőket tartalmazta:
Drága Fridám!
Megnyugtatásodra közlöm, hogy itt minden a legnagyobb rendben. Ha
visszatérsz, mindent úgy találsz, amiképp itt hagytad. Persze nem úgy értem,
hogy a visszatérésedet szeretném, amennyiben a házasságod boldog és az új
munkád kielégítő, amit teljes szívemből kívánok, de tudd, hogy nem égettél fel
minden hidat magad mögött. A minap az úriszoba előtt összefutottam Klammal! Egy
pillanatra rám nézett, egy kicsit tovább, mint az természetes volna. Én sem gondolom,
hogy meglátta bennem a nőt – hiszen ki vagyok én, hogy benne érdeklődést
keltsek – csak azért írom, hogy e miatt se nyugtalankodj: Klamm nem rendezett
jelenetet az eltűnésed kapcsán, sőt meg sem kérdezte tőlünk, hogy hová lettél.
Ha úgy dönt, hogy én legyek az új ágyasa, akkor már e miatt sem kell aggódnod.
Értesítelek, ha valami előrelépés történik.
Ezerszer csókol: Pepi
Mire szeme megszokta a félhomályt, meglátta K.-t, aki a kocsma irányából lopakodott ki a hátsó udvarra. Hogy lendületet adjon a társalgásnak, a kocsis felhívta K. figyelmét, hogy a szánban konyak található, és ha elővenne neki egy flaskával, akkor maga is megkóstolhatná, mert ez jobb, mint amit a kocsmában mérnek. K. megfogadta a tanácsát, bemászott a kocsiba, aztán nem is akaródzott neki kijönni. Épp a konyakot ízlelgette, amikor fény gyulladt a lépcsőházban és Momus jelent meg, egyenesen a kocsi felé tartva, majd odaérve is igyekezett meggyőzni K.-t, hogy Klammot hiába várja, végül csak annak volt hatása, mikor a kocsist felszólította, hogy fogja ki a lovakat, mert aznap már nem lesz szükség rájuk. Grünweisser komótosan vitte a szánt a kocsiszínhez, rá sem pillantva K.-ra, mégis bízva benne, hátha annak megjön a jobbik esze. A kocsi és a lovak is visszakerültek a helyükre. Az egyik ló, akinek csikója is volt, a következőket gondolta:
Jól esett volna megmozgatni a tagjaimat, mivel kissé átfáztam a hosszú ácsorgásban. Igaz ellenben, hogy innét az út a kastélyig emelkedik, tehát biztosan megizzaszt, ami az út végén igen kellemetlen, mivel rám fagy a veríték. A sok hercehurca ellenére mégis jobb lesz a melegben várni, bár az utazást ez csak elodázza, és ha éjfél után indulunk, az idő még hidegebbre fordul. Megszoptatom Knédlit (ha jól tudom, így nevezte el a gazda), hogy aludjon és ne akarjon folyton játszani velem. Persze így előfordulhat, hogy mire visszaérünk, ő már kipihente magát és nem hagy nekem békét. Ha tudnám mikor indulunk, megtalálhatnám a legjobb időpontot az etetésre, így viszont – mivel talán éjjel vissza sem érünk – nem kockáztathatom, hogy éhen maradjon, inkább most megetetem. Továbbá nyihaha, mert utálom ezeket az egereket, akik a szalmában tanyáznak!
Klamm éjfélkor ébresztette a kocsist:
– Ideje befogni!
){kind=link}