Horák Andrea Kankalin: Valahol

 

Virágillat helyett kénfüstöt okád a tavasz, megszeppent madarak gubbasztanak reményvesztett ágakon, s ha mégis némelyik dalra fakad, tankok dübörgése nyomja el bátortalan énekét. Bombák nagytakarítanak. Ablakot tisztítani nem kell, széthullanak a szennyes üvegszilánkok, romba dőlt házak pora mar szemet, s míg csüggedten vánszorog, kormos könnyeket sír férfi, asszony, gyerek. Ártatlanok vérét issza a föld. A mohó Homo sapiens nem tanul. Mindent akar, végül semmije nem marad, csak fojtogató félelem, pusztulás, kín, gyötrelem, és jogtalan sarcot szed – emberéleten. Hiába lopakodik a tavasz, füstös romok alá kényszerül. Nem vigasztal, mert nem látja meg, aki él, s már nem láthatja, aki hal.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!