Lassan kinövi a borongást
az április, és fényfodrokat
varr a felhők szélére a Nap.
Helyére billen az égi dézsa
is - nem tetszik már nekem,
hogy folyton csak szakad.
Kell a fűnek és a fának, de
engem illetően túl sok már
a sáros tócsa itt - földig hajol
az aranyeső ága az ázott
kavicsokra pottyantva virágait.
Ilyenkor a késő délutánban
bízom. Néha bizony est előtt
még rám pirít a fény - tán így
enged az éjszakába azzal,
hogy mindig van remény.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
