Tóth Andrea: Vakolat


Síri csend omlott a málló tegnapokra,
Örök-éberséget fogadott szemem,
Mint tépett vad a barcogó vadonban,
Ágas-bogas életemet földre fektetem.

Zúgó partjaimmal nem érek össze, Öblös árvaság feszül szégyenek felett,
Nyűtt károgás hallik a kiégett bozótban,
Habos - kondenzcsíkot húz a félelem.

Nehéz illat száll hajam sűrűjébe, Hívogat a ház, mely néptelen,
Alvó ablakokra vetít a hold szárnyat,
S én a stégre hullva verejtékezem.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!