Síri csend omlott a málló tegnapokra,
Örök-éberséget fogadott szemem,
Mint tépett vad a barcogó vadonban,
Ágas-bogas életemet földre fektetem.
Zúgó partjaimmal nem érek össze,
Öblös árvaság feszül szégyenek felett,
Nyűtt károgás hallik a kiégett bozótban,
Habos - kondenzcsíkot húz a félelem.
Nehéz illat száll hajam sűrűjébe,
Hívogat a ház, mely néptelen,
Alvó ablakokra vetít a hold szárnyat,
S én a stégre hullva verejtékezem.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
