Én maradtam csak,
egymagamban.
Távol a teremtés szent gyepétől,
Már bánom hogy a valóságból egyre vadabban,
kiszakadtam mint rész az egészből.
Csipkebokor égő börtönöm,
és én volnék az úr,
és egyszerre a rab.
Elvetélt álmaim rácsain átszövöm,
szétfoszló elmém egy málló kődarab.
Kiszáradt tómeder most a múltam,
partja az emlékek porladó zátonya.
Napégette cserepes mozaikokban
megállt az idő mint szenvedő soha.
Akként mint régen megírták,
bölcs és igaz emberek.
Cellafalba fájdult gondolatom,
jégcsapként elmered.
Kárhozat,szent igazság!
Itt maradtam önmagamban
önmagammá válva.
Egy tejútra képzelt kihűlt csillag,
mint hullaházi árva.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
