Már egy fekete macska dorombolt
a kávéfőző lusta belsejében.
A napba ölelkezve sírt a párkány,
szivárvány-jégcsapok lógtak a szemében.
A szobaajtó suttogott. Hallgatóztam.
Műanyag kanál nyújtózott a csészében.
Hangtompított kavarás egy pohárnyi csendben,
a billegés is aludt a hintaszékében.
Figyeltem. Öt óra harminc. Ilyenkor
előre megfontolt minden mozdulat.
Memóriahabos párna emlékeztet,
hogy hamarosan jön a balra fordulat.
A másik oldaladra fordultál. Felém.
Néztem, ahogy mosolyod a gödröcskékbe esik.
A kávéhabba rajzolt fahéj-szívben
dobogott a reggel még percekig.
Visszafeküdtem melléd. Még öt perc.
Csak néztelek, mint aki sosem látott.
Egy pillanatra hunytam le a szemem,
hogy lássam az ébredő világot.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
