Látom a Semmit az arcokra írva,
szemekben égő kín ragyog,
menetelek a sorok közt, némán,
lelkem oly mélyről sajog.
Semmit látok, mégis keze-lába,
hova mehetnek üresfejűék,
utánuk indulok a távoli homályba,
a mélyből némán lüktet a kép.
Miért kell, mért, velük együtt menni?
Nem akarok a homályba veszni,
üresfejű keze-lába lenni,
a semmibe némán menetelni!
Megállok, és nézek a jövő után,
lélek nélküli testet-ölt tömegre,
beleolvadnak lépteik nyomán,
a színtelen messzi szürkületbe.
Így kezdődik el újra az életem,
szemem fénye ismét felragyog,
hol elválik színes, s mi színtelen,
valami mégis történni fog...
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
