Végül is belátható
semmi új nincsen napunk alatt
– végtelenre unhatja magát az ismétlődés –
paradigmát hajlít bennem a felismerhetően kölcsöngondolat
a csipketerítőn törik ily alázattal a fény
amikor lyukba lép, megbicsaklik az eszmefuttatás
horgolt mintáin az (újra)teremtésnek
hol az önhasonlóság nem ismer határt
olykor-olykor mégis lezárássá varródnak a szélek
de a szálvég új kezdet, egy verzió origója
s befelé tágul, az Ige csipkéződik így a szó tagolta versben
– minden szétaprózott mása egy nagy hologramnak –
a változat egyedi csoda
vagy fraktális véletlen?
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
