A múlt verejtéke csurran a falakon,
szűk utcán szaladgál veszettül az élet.
A keserv ücsörög mélán egy fapadon,
szerelem vonata vakvágányra téved.
Kacsint a szenvedély éjszaka csendjében,
egy oszlopnak dőlve kócosan kéjeleg -
nem tombol érzékeny szeretet lelkében,
pillangószárnyakon szállnak a kételyek.
Eldobott fecskendőn az önérzet jajdul,
sebezve, alázva gyötrelmek sarkában.
Megfeszült vénában a múlt hege sajdul
még görcsösen, veszett kábulat markában.
Kőszobron egy érzés vacogva ücsörög,
vad szél a parkon át, összegyűrt álmot űz.
Távolban visítva szenvedés dübörög,
fekélyes boldogság - messzire száll a bűz.
Monoton éjjelen sikolt egy sziréna,
reszket a szép remény zsákutca végében,
ordít az indulat akár egy hiéna,
riad egy csöpp magzat anyjának méhében.
Fekete angyalok koromszín köpenyben,
sötéten, lelketlen suhannak nesztelen,
lábnyomuk nyomata a macskakövekben,
fájdalmat taposnak szívekbe szemtelen.
Hályogos szemekből egy könnycsepp kicsordul -
íriszén szivárvány tündökölt hajdanán.
Sikátor kapuin félelem csikordul,
pattogzik a festék jövőnek ajtaján.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
