Szisz Róbert: Tükörvilágom


saját magam vagyok tükröm
és tükröződő képem magamban villan,
mint letűnt kor mementója,
úgy vagyok a jelen élő tudója.
az öreg tükrök gonoszak,
mint vén medvék csak morognak,
már nem cizellálják szebbnek a világot,
torznak mutatják a valóságot.

magam nézem magamban,
s látom, hogy éveim ráncos fatörzs-derekán, 
hogy vastagszik az idő-moha,
hogy a fényes horizontot, eltompult retinám,
remegő délibábnak miként mutatja.
hol van már a múló szép,
megsárgult képregény,
csak apámtól örökölt két mély ránc 
az ajkam szegletében,
az emlékeztet a múló halhatatlanságra.

az idő… reciprok,
elvesz és visszaad, kiegyenlít és kompenzál,
mit időm évtizedei elsorvasztottak fizikai létemből,
azt visszaadja most az örök bölcsességéből.
 
szavaim okosabbak lettek,
 megalkuvásomat bölcsesség mögé rejtem,
s mondataim karcára hamis gúnyát húzok,
ámulatra bírva a hallgatóságot.
így lett a shakespearei kőszínházból cirkuszi sátor,
…de nem én vagyok benne a bohóc, 
hanem aki ujjong és tapsol.
mit gondolok, azt ki nem mondom, 
mit kimondok, azt nem gondolom,
hát megfordítom a tükröt,
mert jobb barátom nekem a foncsor.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!