Elnémult folyókba omló
hidakon lángok égnek.
Olvadó betonvas húrok
hangját zengik
zenész-építészek;
Akik a kövek hulló
harmóniáit hullám
szimfóniává játsszák
és a roskadó beton tonnák
robaját szonetté komponálják.
Alattuk sebzett szirének nyújtják
saját letört szárny-uszályuk;
Eddig szálas szolgák húzták
nyers érc terhes hajókként utánuk.
Mindet kohókba hálózzák most
és semmit nem kérnek cserébe,
Csak harang legyen
vagy hangszer, s hogy:
egy-egy mester öntse rézbe.
Sokan gyűlnek a parton,
arcukkal vízre fordulva állnak.
Szótlanul ékszert, ruhát s díszt,
mind maguk elé dobálnak.
Mindent, mit fázó keblük rejtett:
sírt, gyászt, mit vés a bánat,
Most kövekre ejtett halmaikból
a hullám halk dalként veszi magának.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
