Atkári Gyula: Hullámok dalai



Elnémult folyókba omló 
hidakon lángok égnek. 
Olvadó betonvas húrok
hangját zengik 
zenész-építészek;
Akik a kövek hulló 
harmóniáit hullám 
szimfóniává játsszák
és a roskadó beton tonnák 
robaját szonetté komponálják.

Alattuk sebzett szirének nyújtják 
saját letört szárny-uszályuk;
Eddig szálas szolgák húzták
nyers érc terhes hajókként utánuk.
Mindet kohókba hálózzák most 
és semmit nem kérnek cserébe,
Csak harang legyen 
vagy hangszer, s hogy:
egy-egy mester öntse rézbe.

Sokan gyűlnek a parton, 
arcukkal vízre fordulva állnak.
Szótlanul ékszert, ruhát s díszt, 
mind maguk elé dobálnak.
Mindent, mit fázó keblük rejtett:
sírt, gyászt, mit vés a bánat, 
Most kövekre ejtett halmaikból 
a hullám halk dalként veszi magának.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!