Molnár Jolán: Távolban elhaló echó


Távolban elhaló echó
tükre a táj, s bár a bércek
hátát porral hinti a hó,
a völgy mély sebe kivérzett.

Jégtüskét szór a szembe-szél,
sziklába váj emlék heget,
folyónkba közös percekért 
helyetted mégsem léphetek.

Hullámok sodró ritmusát
megtöri a parti sólya,
és verdesi daktilusát
a víz színén ingó bója.

A folyók természetrajzát,
s minden kis kavicsot ismersz,
sorssal dacolva lábalsz át,
pillanattá hullik a perc.

A mélyben pikkelycsillanás, 
hullám-csiszolt kövek alatt
kagylóhéjajkak, csigaváz,
ezredévben mért pillanat.

Éreztem, ez csak a kezdet,
rigmust ringató új csodák
s összefűzött szógerezdek
között evickélek tovább.

Egyszer még átérek talán, 
szívdobom veri a tamtamot.
A folyó másik oldalán
roppanó rőzsedallamok

szikramámora kell-e még,
hogy tetszhalott élvezkedés 
lángján emésszem szellemét?
A remény már édeskevés, 

bűvkörén átégett a vágy –
varázsa füst és hamu lett.
Titkait rejtő folyóágy 
mélyén elveszett amulett.

Messzi táj tükre elhaló
echó bércek pőreségén. 
Völgybe vágott seb a folyó,
átúszunk a világ végén.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS