1
a való világ egy mozgó katonai
tábor, élesített fegyverekkel és
üres konzervdobozokkal az ágyak alatt.
a hangyák és a levéltetvek vidáman
nyüzsögnek az ótvaros levegőben
csak a földi giliszták némák - odalent csend van.
2
nem akarok kibékülni senkivel
és nem akarok befogadni senkit
ez álszenteskedés
az „emberiség” sem érdekel.
tömegek lógnak tömegeken
mint hajócsavaron a tengeri hínár
a fedélzeten szalonzenészek
de a jéghegyet még nem látja senki.
3
illene mondanom valamit, de mégsem.
állok hallgatagon, erősen tartom
a kutya láncát, biztos kapaszkodó
ebben a kelekótya forgószélben.
hitelesebb,mint a kofák karattyolása
vagy a „nagy költő” félelme
az „átzuhanástól”, ami nem lesz.
furcsa fegyver a szó, cserélődött az idő
és teljesen mindegy mit cselekedtél;
kikre szórtál átkot, kiket dicsértél.
a szó átrendezi a jelent
és értelmetlenné teszi a jövőt.
4
a festők irigykedtek, hogy a színek
csak úgy maguktól
a napfény által is létrejöhetnek.
ennek véget kell vetni!
mától nem lesznek színek
csak fekete lesz és szürke.
a szél viszont ellene voksolt
és a maga természetes módján
kisöpörte a szürkét és a feketét is.
.jpg)
