A szorongás oxidált ezüst. Vesébe
látnak, érzem, túl a vasbeton falakon.
Arcomra torzul a lélek ferdesége.
A mosolyhiányt maszk alatt takargatom.
Úgy vagyunk, mint egy tükörszobában.
Folyton résen, mi van e mögött, holott
csak hasonlóra sokszoroznának.
A foncsor fonákja elfeketült halott,
s a koponyákat középen metszi a
tökéletes, ördögi szimmetria.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
){kind=link}