MVDH társalgó // interjú Molnár-Kozma Alexandrával


Molnár-Kozma Alexandra vagyok, 1982-ben születtem Kapuváron. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán diplomáztam kommunikáció és magyar szakon, majd a Szombathelyi Televízió berkeibe kerültem mint webszerkesztő. Az elmúlt tizenkét évben elsősorban anyaszerepben próbáltam helytállni, négy gézengúz kisfiam segít elég jó szülőt faragni belőlem. Jelenleg Söptén élek, és korrektorként, szerkesztőként tevékenykedek, lelkesen csinosítgatom a gondjaimra bízott szövegeket. Megtisztelő feladat számomra a magyar nyelv ápolásával, értékeinek a megőrzésével foglalkozni, mindig is elbűvölt annak varázslatos kifejező és teremtő ereje. 

„Megállás nélkül” és teljes elhivatottsággal két éve írok, de hosszabb szüneteket leszámítva tizenöt éves korom óta. „Azt, hogy mire viszed az életben, nem az dönti el, hogy mikor kezdesz el valamit, hanem az, hogy mikor hagyod abba.” Richard Bach két évvel ezelőtt olvasott gondolata mélyen megérintett. Hiszek benne, hogy a befektetett energia megtérül, és nem az számít, hogy hány évet hagytam ki, sem az, hogy hol tartok most, csak az, hogy hova szeretnék eljutni. Várnak rám a megszületni vágyó könyvek és kötetek, annyi tervem van, hogy ez a motiváció – hittel párosítva – talán életem végéig kitart. Én pedig igyekszem minden nap lehozni valamit az égből.     – Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?     Az irodalom és a versek szeretetébe – mondhatni – beleszülettem. Anyukám a születésemig kiolvasta a település könyvtárának összes könyvét, később gyűjtötte is a könyveket. Egyéves koromtól Dédimamám altatott, miután Húgom megszületett, és esti mese helyett verseket szavalt. A versek iránti vonzódásom már akkor megalapozódott, amikor még beszélni sem tudtam. Általános iskolás koromban is megpróbálkoztam a versírással, de igazán a középiskolás éveim elején született meg bennem a vágy, hogy versekben fejezzem ki a gondolataimat. Saját kötetekről álmodoztam. Huszonöt éves koromig kb. ötven versem született, de a többségük ottmaradt az asztalfiókban. József Attila költészete hatott rám a leginkább, számomra ő volt a mérce, az önbizalmam viszont nem tudta megugrani a magas lécet. Néhány versem megjelent regionális lapokban és a Lyra irodalmi antológiában, de a többségük a fiók mélyén várt hosszú évekig az álmaimmal együtt. Egészen két évvel ezelőttig, ekkor ugyanis Párom – aki egyébként mindig is biztatott – előkereste ezeket a fiók mélyéről, megszerkesztette és elvitte a nyomdába. Amikor kezemben tartottam a kötetem és a megvalósult álmom, elhatároztam, hogy újrakezdem. Most már inkább a kortárs szerzők inspirálnak, de hosszas keresgélés után találtam csak olyan alkotásokat, amelyek valóban megérintettek. Nem írok neveket, mert számomra a vers a lényeges, az, hogy ki írta, másodlagos. Azt viszont őszintén elmondhatom, hogy a Maradok #Vers #Dal Háló hírlevelében olvasható valamennyi alkotás rendkívül inspirál. Vannak köztük olyan szerzők, akiket korábban nem ismertem, de verseik rögtön belopták magukat a szívembe.      – Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?     Hosszú kihagyás után visszatalálni az irodalom vérkeringésébe kitartást kíván. Néha úgy érzem, elakadtam a kapillárisokban, és megkérdőjelezem azt is, itt van-e egyáltalán a helyem. Hogy rendelkezem-e írói vénával, és ez beköthető-e a kortárs költészet érrendszerébe, majd az idő eldönti. Addig is motivál az alkotás öröme és egyfajta belső késztetés, hogy a felismeréseimmel, nézőpontommal megajándékozhassam a befogadásra kész olvasókat. Igyekszem egyensúlyban tartani az önmagammal szembeni elégedetlenségemet annyira, hogy az fejlődésre inspiráljon, de ne szabjon gátakat. Gondolatvilágom formálója a spirituális önismeret. Húsz évvel ezelőtt még öntudatlanul csöppentem bele, most már tudatosan gyakorlom mint a létezés művészetét. A félelmeimmel, fóbiáimmal való szembenézés olyan belső erőt szabadított fel, amelyet már szabadon kreatív önkifejezésre fordíthatok. E tekintetben az írás egy terápia, másrészt egy eszköz, megtanít figyelni, jelen lenni, és ez a tudatosság kulcsa. Hogy az életemen ne végigrohanjak, hanem átéljem a pillanatokat, és saját magamban keressem a válaszokat, megoldásokat. Az elmélyüléshez csend kell, nemcsak külső, hanem belső elcsendesedés, a gondolatok féken tartása. Négy harsány gyermek mellett ez nem kis kihívás, épp ezért többnyire éjszaka születnek a verseim, gyakran álmomban jön a sugallat. Ekkor tudok legjobban kapcsolódni a lelkemmel/Felső Énemmel, (kinek hogy tetszik a megnevezés). Előfordul, hogy én is csak utólag értem meg azt, amit versbe foglaltam. Ezeknél az írásoknál mindig erős belső késztetést érzek, hogy megosszam másokkal. Ilyenkor a kételyeim és a bizonytalanságom gátját is áttöri egyfajta kötelességtudat, hogy ezt bizony nem tarthatom meg magamnak, bárhogy is sikerült a formába öntés. Általánosságban a „jót s jól!” vágya hajt, és mindig van hova fejlődni.     – Hogy látod, mi a költő feladata ma?     Ami a művészeté általában, elsősorban kiemelni a hétköznapokból és ünnepi pillanatokat varázsolni katarzissal, felismerésekkel, de mindenekelőtt szívvel. A teljességnek megláttatni azt a részét, ami felemelő. Emellett rámutatni az útra, ami idevezet. Emlékeztetni az örök emberi értékek fontosságára. Felhívni a figyelmet a szavak teremtő erejére. Ha csak a valóság sivár, megváltoztatni kívánt oldaláról írok, ugyanazt teremtem. A vers lehetőséget nyújt az átlényegülésre, és megőrzi az emelő rezgéseket. Szomorúan olvasom azokat az alkotásokat, amelyek a végén ugyanott hagynak, kiábrándultságban, reményvesztettségben. Az együttérzésnek is akkor van ereje, ha nem ragadunk bele.      – Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?     Nincs elég rálátásom, de úgy gondolom, számos fiatal tehetség bontogatja szárnyait. Platformból sincs hiány, ám ezek jó része a „kezdőket” zárt ajtókkal fogadja. Kopogtatni lehet, érdemes is, az elszántság talán idővel megnyitja a kapukat. Én idegenkedem azoktól a felületektől, folyóiratoktól, ahol nem az írás számít, hanem a név és az ismer(e)tség. Hiszen minden Név kezdte valahol. Tapasztalataim szerint nehéz, de nem lehetetlen megtalálni azt a közeget, ahol befogadnak. A spirituális tartalom – talán a kifejezés vallással való összemosottsága miatt – sok esetben az ajtón kívül tart, bízom benne, hogy ez idővel változni fog. Eseményekre ritkán jutok el, amíg a gyerekek kicsik, ezt sajnos nehéz megoldanom.      Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?     Hagyományos értelemben megjelent kötetem nincs, mert a könyvkiadás rögös útján egyelőre nem volt kedvem elindulni. De a 2020, illetve 21-es évem írott gyümölcseit megszerkesztettem, és nyomdába vittem, mert szerettem volna a kezemben tartani mint szellemi gyermekeimet. Lélekmozaik és Rezdülések néven elérhetőek a weboldalamon keresztül. Hasonlóképp készül a következő kötet, melyet január elején álmodtam meg, és hetente tett belső zarándoklataim – részben prózahéjú – gyümölcseit tartalmazza.      – Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?     Mindenkit bátorítok, aki a költészetben, az alkotásban örömét leli. Kívánom, hogy tapasztalják meg az írás általi teremtés csodáját. Véleményem szerint ehhez nem feltétlenül szükséges a veleszületett tehetség, a művészi tökély, elég a törekvés, a szívből jövő vágy, az majd fényesre csiszolja a szavakat. Nem javaslom viszont, hogy másokhoz mérjék magukat, mert az megölheti a lelkesedést. Találják meg a saját hangjukat, stílusukat, az önazonosság ebben a tekintetben is mérvadó. Ha érvényesülni szeretnének, az jöjjön szívből, tiszta szándékból. Még akkor is, ha a tehetség ajándékával születettek, mert ez nem azt jelenti, hogy kaptak valamit, hanem azt, hogy adni tudnak másoknak. „Nem az a költő, aki verseket ír, hanem az, aki verseivel […] gazdagabbá tesz.” (A. Túri Zsuzsa) A szerző alkotásai oldalunkon: https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Moln%C3%A1r-Kozma%20Alexandra

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS