Budapesten születtem 1954-ben. A középiskolában
Csengey Dénes osztálytársa voltam, akivel igen szoros barátságba kerültem. Ez a
szellemet megtermékenyítő barátság egész életemet meghatározta.
1981 óta élek jelenlegi lakóhelyemen, Dömösön, ahol
gyermek- és ifjúkorom nyarait töltöttem, és ahova mindig vágytam. Sokáig
gépkocsivezető voltam, majd a győri műszaki főiskola elvégzése után – ahol
üzemmérnöki képesítést szereztem – különböző mérnöki munkaköröket töltöttem be.
Jelenleg nyugdíj mellett szabadúszó egyéni vállalkozó vagyok. Rövidebb-hosszabb
szünetekkel fiatal korom óta írok verseket. Általában Szilágyi Gábor Máriusz
néven publikálok. A Máriusz nevet a keresztségben kaptam, megkülönböztetésül
használom, mert Szilágyi Gábor nevű költő több is van.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed
ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek
tekintesz, vagy hatással volt rád
Amióta az
eszemet tudom, mindig szerettem a verseket, ezért érthetően már nagyon korán
megpróbálkoztam a versírással, mielőtt írni még egyáltalán megtanultam volna.
Miért verset írok? Balkezes vagyok, de az általános iskolában átszoktattak a
jobb kézzel való írásra. Ennek következtében nagyon csúnyán írtam, emiatt sokat
kellett gyakorolnom. Mindezeknek az lett az eredménye, hogy – finoman szólva –
nem szeretek kézzel írni, ugyanakkor megvan bennem a közlési vágy, de nincs
türelmem hosszabb lélegzetű írásokhoz, tehát maradt a vers.
A teljesség
igénye nélkül: Arany János, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós (a ház amiben élek
azelőtt Glatter Gyuláé, Radnóti Miklós apai nagybátyjáé volt), Nagy László,
Csengey Dénes.
– Milyen hatások
formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói
körülmények között születnek verseid?
Az embert, a
költőt rengeteg hatás éri folyamatosan, nem tudnék ezek közül egyet sem
kiemelni. Mindig igyekszem, igyekeztem megtalálni a saját hangomat. Nem vagyok
termékeny költő, például 1984 és 2007 között egyáltalán nem írtam semmit.
A vers úgy születik, hogy egyszer csak jön, és akkor
nagyon gyorsan papírra kell vetni, el ne felejtődjék. Volt már, hogy az éjszaka
közepén felébredtem, és jöttek a verssorok egymás után. Fel kellett kelni,
leírni, el ne vesszen. Van olyan versem, amit szinte változatlan formában írtam
le, ahogy eszembe jutott, és olyan is van, ami hosszas töprengés, átírás,
csiszolás után lett kerek egész. De nem lehet mindent megtartani, a selejtet
sajnálkozás nélkül el kell dobni, ha nem javítható, nem csiszolható. Csengey
Dénes barátom mondta egyszer: „Ha szart írtál, legyen bátorságod lehúzni a
vécén!”
– Hogy látod, mi a költő feladata ma?
Ami mindig is volt, a költészet eszközeivel megmutatni a világot a saját szemüvegén keresztül. Gyönyörködtetni, elgondolkodtatni és – ha megadatik – katarzist idézni elő az olvasóban.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről,
illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
Ma, az internet korában nagyon sok az önjelölt költő, hiszen
a facebookon, a különböző közösségi portálokon, weboldalakon, blogokon
boldog-boldogtalan mindenféle kontroll vagy szűrő nélkül publikálhatja
förmedvényeit. A legnagyobb baj az, hogy ezt rengetegen meg is teszik. A poet.hu oldalon
például van ugyan moderálás, mégis az ottani versek túlnyomó többsége nem éri
meg azt a szinte nem is mérhető, csöppnyi elektromos energiát, amennyit a
számítógépbe való bepötyögése felemésztett. A magánkiadású verseskötetekről már
nem is szólok. Az esetek többségében ott is kár volt a papírért.
Ritkán járok kortárs eseményekre, általában a Madár
János József Attila díjas költő által szervezett korábban tokaji, újabban
pilismaróti írótáborban szoktam részt venni. Tagja vagyok a Magyar Nemzeti
Írószövetségnek.
– Ha még
nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő
köteted koncepciója?
2015-ben jelent meg első verseskötetem a Rím
Könyvkiadó gondozásában „Titkos erővonalak között” címmel, Pilismarót Község
Önkormányzatának támogatásával. Szinte nyomdakész a második kötetem is
(Irgalomhadjárat), csak finanszírozó szponzort kellene találnom hozzá. Majdnem
minden eddigi írásom megtalálható a blogomon: szg54.blog.hu.
– Mit
javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni,
érvényesülni szeretnének?
Olvassanak
nagyon sokat, rengeteget, még annál is többet, verset, regényt, esszét,
mindent. Növeljék a szókincsüket. A témához alázattal közelítsenek, és legyenek
önmaguk legszigorúbb, legkíméletlenebb bírái. Ami nem üti meg a mértéket,
papírkosárban a helye, és soha ne feledjék Petőfi intelmét: „Ha nem tudsz mást,
mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S
azért a szent fát félretedd.” El szabad énekelni a saját fájdalmadat s
örömödet, de nem kizárólag azt, és inkább akkor, ha annak általános érvényű
mondanivalója is van.
A szerző versei oldalunkon:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Szil%C3%A1gyi%20G%C3%A1bor
