Azon az éjszakán mind eljöttek. Először
csak a szárnyak halk surrogását hallottam, majd az angyalok úgy ellepték a
lepukkant albérlet szürke linóleum padlóját, hogy már az Afrika alakú
repedésfoltot sem láttam.
Hallottál már a nagy egér invázióról? Ha
lehunyom a szemem, még ma is érzem az apró lábak kapirgálását és a szegénység
kipárolgású egérszagot. Először csak a rágásnyomokat vettük észre, aztán
egy-egy barna testű, csupasz farkú egér surranását. Napról-napra bátrabbak
lettek, nappal is előjöttek. Volt egy sötétszürke és egy világos-barnás. Ők a
függönyön is felmásztak és légtáncoltak a karnison. Szokatlan érdeklődést
mutattak a könyvek iránt. Úgy láttam leginkább az orosz klasszikusok ízét
szeretik, mert nagyokat haraptak a Háború és békéből, az Anyegint szinte
teljesen, de a Bűn és bűnhődés tetemes részét is megették. A tévében azt
mondták, azért történik mindez, mert az aszály évei után a gabona- és más
termények bőségesen termetek. Anya azt mondta, hogy mindig nagyon jó alaposan
mossak kezet, mert az egerektől agyhártyagyulladást lehet kapni. Aztán esni kezdett és negyven napig nem állt el. A szakértők
ettől várták az egérinvázió megszűnését. És valóban. Egyre kevesebb egér jött,
már nem nyüzsögtek húszan-harmincan a kamrában, ha váratlanul kinyitottam az
ajtót.
A húgom mindenki szerint gyönyörű volt.
Hatalmas, fekete szemén óriás pillák repdestek és pihentek meg virágszirom
arcocskáján, melyet szőke fürtök kereteztek. Apa bánhatja, hogy nem látta a
rózsaszín kötött ruhácskában a kétéves szülinapján, mert most már kinőtte azt a
ruhát. Anya többé már az ő kedvérét sem tudja ráadni. Hét év van köztünk.
Gyakran én vigyáztam a kishölgyre, míg anya túlórázik. Ma, amikor a szőnyegen
játszottunk, hirtelen eldőlt. Az arca még fehérebb lett, felakadt a szeme és
rángatózott.
Sikítva hívtam a mentőket. Este felé anya sírva jött haza
a kórházból. Nem, nem mehettem vele, még őt is csak az üvegfalhoz engedik be a
fertőző osztályra, hogyha felnéz a húgom, lássa az arcát. De nem néz fel.
Eszméletlen. Anya azt mondta, hogy a következő tizenkét óra kritikus. Talán, ha
elmondom a rózsafüzér imádságokat a Jóistennek, akkor leküldi a mennyországból
a húgom őrangyalát. Próbáltam nem sírni, mert nem
akartam az egereket itatni. Talán ezért, talán az esőzések miatt, de ezen az
estén már egyetlen egy egeret sem láttam. Csak az angyalokat. Százával jöttek.
Voltak szeráfok, négy szárnyú, négy arcú, ember, oroszlán,
bika, sas képű kerubok, arkangyalok és őrzőangyalok. A húgom őrangyala is
megjött. Ő csak egy arasznyi volt, mint Csingiling a Pán Péterből. A tenyeremre
szállt. Rászóltam, hogy eltévedt, siessen a kórházba. Ekkor már nem mondtam a
rózsafüzért, mert annyi angyal gyűlt össze, hogy fuldokoltam a szárnyukból
kipergett pehelytollaktól. A fürdőszobába menekültem. A lepattogzott zománcú
kádban megláttam az utolsó egeret. Ijedtemben lespricceltem a zuhanyrózsával és
ő felborult a vízsugártól. Amikor elzártam a csapot, újra felállt a négy
lábára. Hoppá! Hiszen ez nem is egér, csak egy apró egérgyerek. Ázott bundácskája
pici testére tapadt, rózsaszínen világítottak a fülei, mellső mancsaival a
bajuszkáját törölgette, közben értelmes gombszemeivel bátran nézett rám.
Megsajnáltam. Talán az egérkirály fia. Óvatosan megfogtam a kéztörlővel.
Éreztem, hogy mocorog, ráng a félelemtől. Messzire kisétáltam a sötét, tavaszi
éjszakában a kertek mögött húzódó rétre. Szétnyitottam a tenyerem. Nem rohant
el azonnal. Leült velem szemben és nézett.
– Tudod, hogy csak egy kívánságom van –
súgtam neki búcsúzóul. Hajnalodott, mire hazaértem.
Anya ijedten kérdezte, hogy hol járkáltam, de végig sem hallgatta a válaszomat
az angyalokról és az egérkirály fiáról, hanem boldogan felkapott és úgy
pörgetett, ahogy mindig szerettem volna. Aztán azt mondta, hogy jól imádkoztam,
mert húgom túl van a krízisen, egy hét múlva haza is hozhatjuk a kórházból.
Talán nem az imádság, hanem az egérkirály legkisebb fia segített rajta.
