[Csillaglesen]
Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,
a millió aranyszegecs
körülötte ragyog,
s én várom a Csodát
türelmesen,
mindjárt érkezik –
csillaglesen.
[Hajnali hangolat]
Kíváncsi fény lopózik
a függönyön át,
végigpásztázza
szobánk falát,
majd
megpihen arcodon –
nem keltelek még,
hagyom,
hogy a lassan tűnő
éjszakáé legyél.
Kint
ébredeznek
a cserfes madarak,
trillájukkal
új szólamot játszanak,
s én átadom magam
ennek a meghitt csendnek,
már nem kereslek –
megtaláltál,
megtaláltalak.
[Telhetetlen]
Melankólia
telepedik rám,
pedig nem akarom.
Alattomosan veszi birtokba
tudatom,
gyomromba fészkeli magát
a félelem:
talán nem is vagy igaz,
csak álmodtalak
és nem voltál velem,
képzelek
minden meghitt percet,
belém reszket
a kétségbeesés –
hiányzol,
már bármennyi ölelés kevés,
az önfeledt napok
pillanatoknak tűnnek,
telhetetlenné teszel...
és akkor jössz,
megcáfolsz hitetlenségemben:
nagyon hiányoztam,
telhetetlenné teszlek,
s belénk reszket,
ahogy
lecsókolod rólam a kétségeket,
a melankóliát...
nem álomkép ez –
valóság,
és együtt hisszük tovább
hihetetlen mesénket.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
){kind=link}