Izzik a hűs harmat, cseppjeiben árnyak,
Vöröslik az éjben, a hideg, a bánat.
Szomorúan néz, a Hold is az égre,
Ennyi kín, szenvedés, miért kellett a földnek?
Mért kell annyi gyász és síró anyókák,
Jóízű nevetést már nem hall a világ?
Csak háború hangja zúg s félelem a bére,
Hát nem szabadnak született az ember mégse?
Rablók és gyilkosok vadásznak éjjel,
S mint vadállatokat tép két karuk széjjel!
Önfeledt remények, oly messze járnak,
Mint tollas madarak, ha egy másik tájra szállnak!
Nem enyhül a pompa, de a szolga térdel,
Egy-két falatért elfelejti mért lett!
És ki gyermek, azt hiszi gondtalan,
Lesz neki jövő, ha minden így marad?
Ó, Hazám! Nálad még itthon vagyok!
De a világ bűneitől menten összeroskadok!
Vérszívók az utcán, sötétség fiai,
Nem érzed Istenem? Megfagy itt a szív!
Itt a világon, hol érnek a búzakalászok!
Hol a Napot a Földtől, ah, te nem sajnálod.
De meddig, ó, meddig ülsz székeden,
Miért nézel tova véres vizeken?
Egek Ura! Halld, íme, halk szavam!
Te mindent megtehetsz, amit csak akarsz!
Akarj hát Istenem, békét szívemnek!
Akarj hát megnyugvást, minden létezőnek!
Adj inni mindnek, mindnek ki szomjas,
Enni adj naponta az éhező koldusnak!
Gyógyíts meg beteget, özvegyet, árvát,
Vidd el magadhoz a világ fájdalmát!
S ha mindannyian letesszük terheinket,
Ha a könny szemünkből örökre eltűnhet,
Ha egy lesz a szó, egy lesz a szív is,
Küld elénk Uram a béke hírvivőit!
Hadd szülessen új világ, nem kell ez a régi!
Itt az embernek nem érdemes élni!
Fekete ösvények vezetnek a sírba,
Rágcsálok fölött száll el a héja!
Kéjvirág nyílik minden utcasarkon,
A lelkeket eszi az őrület, a téboly!
Száguld az erő démoni hatalma,
Ments meg Istenem! Ne égjek halálra!
Töröld le arcomról a vöröslő fájdalmat,
Múljon el az éjben a hideg, a bánat!
Tedd tenyeredbe ezt a világot,
S ne hagyj elveszni se időt, se álmot!
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
