András megálmodta. Hogy meglett. Megtalálták.
Ezen annyira kellett nevetni, hogy Éva csészéjéből százfelé spriccelt a nap első kávéja, és könnyek gyűltek a szemébe. Előbb könnyű öröm-vagy humorkönnyek, aztán a csalódás csípős, fájó csöppjei.
Napok óta csomagoltak. A ruhák, háztartási eszközök, könyvek nagy dobozokban torlaszolták el a közlekedőfolyosót, a két szoba közepén is toronyban álltak. Húsz perc múlva itt vannak a szállítók és indulni kell. Andriska még tologatja az egyetlen szabadon maradt kisautót, és bőszen brúgat hozzá a tornyokat kerülgetve.
Újabb váltás tehát: az ország északi végéből a Dél-Alföldre, ismeretlen vidékre szólítja őket András munkája. A felhőbe hanyatló rom árnyékában megbúvó kisvárosba öt évvel ezelőtt érkeztek fiatal házasként, itt kezdték közös életüket, itt született meg a fiuk, és szereztek fontos tapasztalatokat a felnőtt életről. Kedves hely, csodás túrák a környező erdőkben, jó kollégák, barátok, munkatársak. Első munkahelyén, a Mikszáth és Szontágh Pál emlékét őrző kis falucskában nehéz sorsú gyerekeket tanított, sok szeretetet adott és kapott, aztán a kisvárosi könyvtár kincsesbányája szerzett örömöt. Nehéz itthagyni, mégis jóleső izgalom is remeg benne: új kalandok várnak rájuk.
A gyűrű akkor tűnt el, amikor a vadonatúj panellakásban a nappali padlószőnyegét szerencsétlenkedték fel kettesben. Minden tapétázást is ők csináltak, élvezték, hogy együtt dolgoznak közös otthonukon. A szőnyeg csodaszép lett, kimerülten gyönyörködtek benne. A munka előtt Éva levette a gravírozott karikagyűrűjét, nehogy beakadjon valamibe vagy megsérüljön. Határozottan emlékszik: a könyvszekrény (sajnos nyitott) felső polcára tette, de most nincs ott. És máshol sem. Hosszú percekig négykézláboltak, minden négyzetcentimétert átkutatva, de a gyűrű kámfort játszott, nem lelték sehol.
Az a gyűrű, amelyről már 16 évesen ábrándozott, amire négy évig vártak mindketten, amit a legnagyobb boldogság volt friss házasként naponta újra látni: az összetartozásuk jelképe. András azonnal újat akart csináltatni, de Éva nem engedte: rossz ómen! (Ez azért nevetséges, mert mindenféle babonát mélységesen megvetett és kinevetett, mégis valami megmagyarázhatatlan gát nem engedte, hogy hűtlen legyen az igazihoz). Mindig eszébe villant a kép, ahogy a nővérének barátja a hógolyóval együtt véletlenül a karikagyűrűjét is a folyóba dobja halak ékszeréül. Azóta is ott csillog a mélyben, tátott szájjal bámulják az arra úszó márnák, paducok. Lett új gyűrű, esküvő, minden, ami kell, de az a házasság finoman szólva sem tökéletes.
Éva újfent elcsodálkozott magán: miért engedi át magát ilyen buta képzelgéseknek, de nemcsak a világ megismerhetetlen, saját belső világunk is az.
A kávé fölött is csak erre tudott gondolni, s hogy az ő szövetségük gyűrű nélkül is erős és megbonthatatlan, mégis évekig állandó hiányérzete volt.
Most pedig András, a megrögzött materialista közli: azt álmodta, megtalálták. Sajnos, az álom nem közölte: hol?
A gyűrű akkor tűnt el, amikor a vadonatúj panellakásban a nappali padlószőnyegét szerencsétlenkedték fel kettesben. Minden tapétázást is ők csináltak, élvezték, hogy együtt dolgoznak közös otthonukon. A szőnyeg csodaszép lett, kimerülten gyönyörködtek benne. A munka előtt Éva levette a gravírozott karikagyűrűjét, nehogy beakadjon valamibe vagy megsérüljön. Határozottan emlékszik: a könyvszekrény (sajnos nyitott) felső polcára tette, de most nincs ott. És máshol sem. Hosszú percekig négykézláboltak, minden négyzetcentimétert átkutatva, de a gyűrű kámfort játszott, nem lelték sehol.
Az a gyűrű, amelyről már 16 évesen ábrándozott, amire négy évig vártak mindketten, amit a legnagyobb boldogság volt friss házasként naponta újra látni: az összetartozásuk jelképe. András azonnal újat akart csináltatni, de Éva nem engedte: rossz ómen! (Ez azért nevetséges, mert mindenféle babonát mélységesen megvetett és kinevetett, mégis valami megmagyarázhatatlan gát nem engedte, hogy hűtlen legyen az igazihoz). Mindig eszébe villant a kép, ahogy a nővérének barátja a hógolyóval együtt véletlenül a karikagyűrűjét is a folyóba dobja halak ékszeréül. Azóta is ott csillog a mélyben, tátott szájjal bámulják az arra úszó márnák, paducok. Lett új gyűrű, esküvő, minden, ami kell, de az a házasság finoman szólva sem tökéletes.
Éva újfent elcsodálkozott magán: miért engedi át magát ilyen buta képzelgéseknek, de nemcsak a világ megismerhetetlen, saját belső világunk is az.
A kávé fölött is csak erre tudott gondolni, s hogy az ő szövetségük gyűrű nélkül is erős és megbonthatatlan, mégis évekig állandó hiányérzete volt.
Most pedig András, a megrögzött materialista közli: azt álmodta, megtalálták. Sajnos, az álom nem közölte: hol?
Öt perc, és indulás. Éva félig nevetve, félig sírva újra bejárja a fényárban úszó üres szobát. Lassan, emlékeket idézve téblábol , szeme végigpásztázza minden pici részletét. Megmagyarázhatatlan, buta reménység él benne: valaminek még történnie kell, nem ok nélkül álmodta András azt, amit. Andriska is körberohan még egyszer a szobán, a lendkerekes autó nagy koppanással, zümmögve a sarokban landol. Éva letérdel, hogy kibányássza onnan, s ekkor szinte megvakul: a záporozó napsütésben valami megcsillan! Nem hisz a szemének: a fűtéscső és a fal között élére állítva ott lapít a gyűrű, az áldott, a rég keresett s mégis megtalált fényes karika!
A teherautó egy újragyűrűzött, mámoros fiatal nőt repít új otthona felé.
A teherautó egy újragyűrűzött, mámoros fiatal nőt repít új otthona felé.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!