A túl egyforma sokaság
kockára vagdalta az erényt,
csak a holdimádók fehérlenek egészen
a sérült szív darabokban remél.
Nagyívűnek hatnak a szúrós csúcsok
függőlegesen kiált belőlük a hús-szagú szó,
a megvadult indulat ma sem kísérlet
tán' a legdrágább tanácsadó.
Nincs már tündöklése az önvádnak,
maradandó lett a közöny-ízvilág,
híre-hamva a csendes vizeknek,
melyek mélyéről tör fel a tisztaság.
Most az elmések mosolyognak bőszen
a kéktől megfosztott élet felett,
Ők azok, kik kimunkáltak minden árnyat és vágyat,
ugyan mit taníthatna ez a sarkított képzelet?
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
