ráfestem kezeimnek körvonalát az egekre,
és elkészült munkám ott lebeg egy darabig még,
míg a szelek szét nem hordják végképp a világba,
négy égtáj, horizont, a zenit mind elnyeli azt majd,
s így lesz művem a végtelené, én meg feledéssé
foszlok, zúgó tengereim kimerik, hegyeim meg
szétzúzzák nyarak és telek árnyai, fényei, végül
édeni bolygóm elpusztítja a nap sugarával,
ám az utolsó, messze elúszó kvantumokon még
akkor is ott lesz kéznyomom, ezzel az éjbe kiáltom
hajnalomat, s a magasban örökké ott marad az, mi
mélységem volt, így lesz emlékké feledésem
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
