Bernhardt Noémi: Hiába


Hiába fürösztöd önmagadban,
sose tisztulsz, ha a használt vizet ki nem öntöd.
Hiába benned a szó, sose hallják, ha hangszigetelt falnak kiabálsz.
Hiába fáj, ha nincs nyílt seb: magányos vagy csak, nem beteg.
Magadnak csinálod: ez nincs.
Csak ami szép, az igaz.

Virágot hoztam, karót nyeltem, 19 éves önmagam.
Gyermekké nem te tettél: sose nőttem fel. Kívülről és belülről nyomaszt ez a teher.
Sírni se lehet, a víz vérré válnék: kell hogy legyen egy más szócső és valaki, hogy mellém álljék.
Tele vagyok, mégsem én kiáltok, csak tátogok mert más szájából jön a hang - megtanulni megmutatni önmagam.
Suttogom, hogy nem értesz, de nem hallod mert dőlnek belőled a jól betanult vigasztaló sablon-szavak.

Csend magamat adni tudnám: találj ki és szeress nagyon!
Néma gyerek, Mama sem érti, mit mond.
Gyönyörű vagy és nem győzlek csodálni.
Nyálcsorgatva felkiált bennem valami: szeress nagyon.
Talán nem téged szeretlek csak ami benned vagyok: magamban kiáltó szó, csend vagyok.

Mondjad, Ati, értelek. Téged, magamban, féltelek.

Ki veszi észre lapuló gyermeklétem korai vágyait hogy elvetélem?
Megölni a jövőt. Talán jobb is. Kitekerni 'mi lett volna' gyökerét is.
Nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt: csak ami nincs, annak van bokra, ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra. Minek is fegyvert faragni belőled, arany öntudat.

Látod? Még mindig itt vagyok, várok valakire, csak nem tudom mire. Talán ő lesz, aki én nem tudok, talán vele magammá válhatok.
Sose lesz elég. Nekem nem ez a rend. Lenni magamban, teljesen, rád találni, akár vagy akár nem.
Kívüled keresni őszinte lényegem.

Azt hiszed nagyon értesz. Bólogatok. Nem mondom, mert kinevetsz.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!