Kicsit rádkövült a „szegény, tüdőbajos költő”
utóromantikus, kanonizált szerepe!
(pedig ennél több voltál vagy lehettél volna
– ha teljes pályát futnál be s minden összejönne)
Nagy felbuzdulások s félbemaradt vállalásid
között őrlődtél föl – lassan „elég volt a vágta”...
Valahogy félbemaradt a hajnali szerenád
– hiába is kelt lila dalra egy nyakkendő!
Keserédes elégikus hangból próbáltál
kitörni szegénylegény-dalok és prófétai
szerep felé, de igazából nem lehetett
számodra más, csak futó hangulat, nem igazi!...
Az „Új Isten” is hamar elördögösödött,
a kuruc vágtázás helyett maradt elégikus
lemondás – spirituál út lélektől lélekig!
Egy út maradt számodra, így lettél kanonikus...
(pedig: bármi áron ezt akartad elkerülni,
elégikus keserűséget, végső lemondást!
de hát ez adatott... már genetikailag
is, a tuberkulózisos hajlamod okát
ismerve – ráadásul élő kísértetként
lebegett feletted végig „bukott művész” apád;
talán Neki akartad bebizonyítani,
hogy egyszer végre sikeres költő leszel majd!)
*Arme Poet:szegény költő (német), a német romantika és
szentimentalizmus kedvelt költőtípusa
.jpg)
){kind=link}