Lukács Mária: Szeli a tengert egy fehér vitorlás




Rajként madarak csillannak árbócán
a türkiz pompában minden elveszhet
lemenőben a nap még visszapillantok
a horizontot pásztázza szemem
látnám-e magam a hűs habokban
szívem nem tudná megmondani
a tarajos hullámok szép temetők lehetnek
inkább egy poros utat kell végigjárni
a széllel karöltve ki elviszi
minden letaposott porszemét odaát túlra
egymás nyomát elérjük
kikövezett lesz a végén az út
a tiszta lelkek várószobájába
lépni lehet könnyedén
a szív addigra már elfárad
és leteszi lantját a szél
nem korbácsol több vihart
nem fúj több homokszemet
nem kell letörölni
csak az utánunk érkezők könnycseppjeit


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!