MVDH társalgó // Interjú Molnár Jolánnal

A szerző rövid bemutatkozása:

Molnár Jolán vagyok, 1960-ban születtem Budapesten. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségiztem. Több, mint húsz évig dolgoztam a textiliparban, mint tervező-rajzoló. A rendszerváltás után a gyár hamarosan megszűnt, később sok mindennel próbálkoztam, rajzfilm fázisrajzoló, boltvezető tanfolyamokat végeztem, hosszabb-rövidebb ideig voltam telefonos szervező, üzletkötő.
Közben két házasságom volt, egy fiam van, aki matematikus végzettségű, egy unokám is született már.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?

Már gyerekkoromban könnyen és gyorsan tanultam a verseket, éreztem a dallamát, ritmusát, bár zeneelméletet sajnos, nem tanultam, hangszeren sem játszok.
Iskolában érdekelt az irodalom, de inkább prózát, regényeket, novellákat, tanulmányokat, riportokat olvastam.

– Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?

Eltelt néhány évtized minden költészet iránti különösebb rajongás nélkül, mikor kb. 2003-ban, 43 évesen – mintegy varázsütésre – elkezdtem próbálkozni a versírással. Paródiákat írtam az akkor már közismert, kortárs költőről, aki hatással volt akkori verseimre, így eleinte akaratlanul is az ő kissé túlburjánzó, bonyolult, ingergazdag gondolatvilága, formabontó stílusa jellemzett, ez később jócskán letisztult, szerencsére.
Olvastam sok Adyt, Radnótit, Juhász Gyulát, József Attilát, Nagy Lászlót, E. Allan Poe-t, Verlaine-t, Rimbaud-t, Faludyt és kortárs verseket pl. Varró Dániel, nyilván mindegyikből szívtam magamba valamit. Mióta versírásra vetemedtem, viszonylag ritkán olvasok klasszikus költőket, nem szeretnék óhatatlanul is a hatásuk alá kerülni, és valami halvány utánérzéseket irkálni.
Szinte bárhol lehet verset költeni, pl. buszmegállóban várakozva, monitor előtt otthon, utazás közben. egyfajta ihletett „transzállapotba” kerülni nem lehet erőszakkal, de ha eljön, akkor a tudat egy része kikerül a térből, ilyenkor tényleg „megáll az idő”…a környezetem ezt néha nehezen tolerálja.

– Hogy látod, mi a költő feladata ma?

A költő feladata szerintem ma is, mint mindig a világ átszűrése saját „vevőkészülékén”, és továbbítani a „belső jeleket” akár az asztalfióknak, akár a külvilágnak. Elsődleges az őszinteség, belső kitárulkozás, mintha csak magamnak írnám, önmagunknak nem hazudhatunk, illetve igen, csak minek. Az öncélúság, formalizmus, manír, pátosz, didaktikusság szküllái és kharübdiszei között kell evickélni, ami nem könnyű, de ilyen a hajósélet. És ez még csak a „vízijártasság” alapkövetelménye, ami nem mindig elég, hogy elcsípjük a „madár szárnyvégét”. A felröppent gondolat könnyedsége, a fantázia szabadsága adja a boldogság élményt. Ez vagy adottság, vagy megette a fene, és sárdagonyázás marad az egész.

– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?

Nyomtatásban publikálni csak pénz kérdése, hogy kikhez jut el, mekkora az ismertsége, mennyi rá az igény, az már más tészta. A kortárs költészetben régebben is, ma is érezhető egyfajta klikkesedés, belterjesség, az outsidereknek nehéz áttörni ezt a „buborékot”, de nem is mindenki törekszik rá.
Nem járok kortárs rendezvényekre. Közösségi oldalakon (pl. Poet, Dokk, A Hetedik, Kaláka, Porcelánszív) és antológiákban jelentek meg verseim.

– Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legjújabb vagy soron következő köteted koncepciója?

Nincs saját kötetem, egyelőre nem éreztem sürgető igényét, még érlelem.

– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?

Az érvényesülés nem tartozik általában művészet, így a költészet szükséges „kellékei” közé, tehát ha valaki azzal a szándékkal kezd verselni, hogy népszerű, „nagy költő legyen”, az szerintem eleve tévúton jár. Fejlődni, érlelődni lehet, ez idővel adja magát, nincs konkrét teendő. Lényeg a versírás szeretete, legyen az könnyed, vagy akár a legsúlyosabb téma. Világmegváltásra úgy tűnik, nincs mód, de igény sem.

A szerző legújabb verse oldalunkon:

Faludy-szonettekre

Te láttad a szerelem királykéken
tündöklő függőkertjeiből Istent
légpárnán ringó vadlibák képében,
és a Nap barbár drágakövét is fent.

A lélek fönségén a hús csak föltűnt
s elmálló maszk csupán; messzi télikert
éjén bűvöltél csillogó szemű sünt,
s míg meghorzsolt Platón, Szókratész, Voltaire,

emlékpihék rezzentek a bőrödön.
Mezítlábas cipőben caplatsz a ködön
át, szívbillentyűid Bachot játszanak,

tüdősípodon a huzat átszalad.
Embertelenségben álmodsz emberibb
holnapot, szállva Máltától Tangerig.