A szerző rövid
bemutatkozása:
Molnár Jolán vagyok, 1960-ban születtem Budapesten. A Képző és Iparművészeti
Szakközépiskolában érettségiztem. Több, mint húsz évig dolgoztam a
textiliparban, mint tervező-rajzoló. A rendszerváltás után a gyár hamarosan
megszűnt, később sok mindennel próbálkoztam, rajzfilm fázisrajzoló, boltvezető
tanfolyamokat végeztem, hosszabb-rövidebb ideig voltam telefonos szervező,
üzletkötő.
Közben két házasságom volt, egy fiam van, aki matematikus végzettségű, egy
unokám is született már.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a
költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan
szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt
rád?
Már gyerekkoromban könnyen és
gyorsan tanultam a verseket, éreztem a dallamát, ritmusát, bár zeneelméletet
sajnos, nem tanultam, hangszeren sem játszok.
Iskolában érdekelt az irodalom, de inkább prózát, regényeket, novellákat,
tanulmányokat, riportokat olvastam.
– Milyen hatások formálták költői
stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között
születnek verseid?
Eltelt néhány évtized minden
költészet iránti különösebb rajongás nélkül, mikor kb. 2003-ban, 43 évesen –
mintegy varázsütésre – elkezdtem próbálkozni a versírással. Paródiákat írtam az
akkor már közismert, kortárs költőről, aki hatással volt akkori verseimre, így
eleinte akaratlanul is az ő kissé túlburjánzó, bonyolult, ingergazdag
gondolatvilága, formabontó stílusa jellemzett, ez később jócskán letisztult,
szerencsére.
Olvastam sok Adyt, Radnótit, Juhász
Gyulát, József Attilát, Nagy Lászlót, E. Allan Poe-t, Verlaine-t, Rimbaud-t,
Faludyt és kortárs verseket pl. Varró Dániel, nyilván mindegyikből szívtam
magamba valamit. Mióta versírásra vetemedtem, viszonylag ritkán olvasok klasszikus
költőket, nem szeretnék óhatatlanul is a hatásuk alá kerülni, és valami halvány
utánérzéseket irkálni.
Szinte bárhol lehet verset költeni,
pl. buszmegállóban várakozva, monitor előtt otthon, utazás közben. egyfajta
ihletett „transzállapotba” kerülni nem lehet erőszakkal, de ha eljön, akkor a
tudat egy része kikerül a térből, ilyenkor tényleg „megáll az idő”…a
környezetem ezt néha nehezen tolerálja.
– Hogy látod, mi a költő feladata
ma?
A költő feladata szerintem ma is,
mint mindig a világ átszűrése saját „vevőkészülékén”, és továbbítani a „belső
jeleket” akár az asztalfióknak, akár a külvilágnak. Elsődleges az őszinteség,
belső kitárulkozás, mintha csak magamnak írnám, önmagunknak nem hazudhatunk,
illetve igen, csak minek. Az öncélúság, formalizmus, manír, pátosz,
didaktikusság szküllái és kharübdiszei között kell evickélni, ami nem könnyű,
de ilyen a hajósélet. És ez még csak a „vízijártasság” alapkövetelménye, ami
nem mindig elég, hogy elcsípjük a „madár szárnyvégét”. A felröppent gondolat könnyedsége,
a fantázia szabadsága adja a boldogság élményt. Ez vagy adottság, vagy megette
a fene, és sárdagonyázás marad az egész.
– Mi a véleményed a kortárs
költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre
járni, van-e kedvenc közeged?
Nyomtatásban publikálni csak pénz kérdése,
hogy kikhez jut el, mekkora az ismertsége, mennyi rá az igény, az már más
tészta. A kortárs költészetben régebben is, ma is érezhető egyfajta
klikkesedés, belterjesség, az outsidereknek nehéz áttörni ezt a „buborékot”, de
nem is mindenki törekszik rá.
Nem járok kortárs rendezvényekre.
Közösségi oldalakon (pl. Poet, Dokk, A Hetedik, Kaláka, Porcelánszív) és
antológiákban jelentek meg verseim.
– Ha még nincs, tervezel-e saját
kötetet? Ha már van, mi a legjújabb vagy soron következő köteted koncepciója?
Nincs saját kötetem, egyelőre nem
éreztem sürgető igényét, még érlelem.
– Mit javasolsz azok számára, akik
versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
Az érvényesülés nem tartozik
általában művészet, így a költészet szükséges „kellékei” közé, tehát ha valaki
azzal a szándékkal kezd verselni, hogy népszerű, „nagy költő legyen”, az
szerintem eleve tévúton jár. Fejlődni, érlelődni lehet, ez idővel adja magát,
nincs konkrét teendő. Lényeg a versírás szeretete, legyen az könnyed, vagy akár
a legsúlyosabb téma. Világmegváltásra úgy tűnik, nincs mód, de igény sem.
A szerző legújabb verse oldalunkon:
Faludy-szonettekre
Te láttad a
szerelem királykéken
tündöklő
függőkertjeiből Istent
légpárnán
ringó vadlibák képében,
és a Nap
barbár drágakövét is fent.
A lélek
fönségén a hús csak föltűnt
s elmálló
maszk csupán; messzi télikert
éjén
bűvöltél csillogó szemű sünt,
s míg
meghorzsolt Platón, Szókratész, Voltaire,
emlékpihék
rezzentek a bőrödön.
Mezítlábas
cipőben caplatsz a ködön
át,
szívbillentyűid Bachot játszanak,
tüdősípodon
a huzat átszalad.
Embertelenségben
álmodsz emberibb
holnapot, szállva Máltától Tangerig.
A szerző további versei:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Moln%C3%A1r%20Jol%C3%A1n