A
szerző rövid bemutatkozása:
Tatabányán
születtem, itt is élek. Tíz évesen kezdtem el írni, és első verseim közül
néhány be is került egy gyermekirodalmi folyóiratba. Gimnáziumi éveim alatt újságírónak készültem,
és publikálási lehetőséget kaptam a helyi megyei lapban. Akkoriban még volt
irodalmi rovat része, ide írtam verseket,
cikkeket alkalomszerűen. A Budapesti Tanítóképző Főiskola elvégzése után
aztán az életutam másfele kanyarodott, ezért egy ideig nem is foglalkoztam az
írással. Jelenleg saját logisztikai cégünket vezetem a férjemmel és egy
üzlettársammal együtt. Gyermekeim születése inspirált ismét alkotásra, nekik
szóló verseimet követték hamarosan a felnőtteknek szóló írások is. 2007-ben adták ki ifjúsági regényem, amelyet
– nagy örömömre - néhány általános iskola felvett az ajánlott olvasmányok közé.
Eddig
tizennégy antológiában jelentek meg felnőtteknek szóló írásaim.
–
Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki
magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek
tekintesz, vagy hatással volt rád?
– Ahogy
említettem, ez gyerekkoromba nyúlik vissza, az első írás születésére egy néma
gyermekrajzfilm inspirált. A vicces történetet egy három részes, összesen
harmincöt versszakos „versfolyamba” öntöttem. Nagyon sajnálom, hogy nem maradt meg, azért egy részére a mai napig emlékszem. Hát, így kezdődött…
Hogy
miért épp pont vers? Mindig is szerettem a verseket, amik egy másfajta megközelítési és ábrázolási
módot követelnek meg, más
kifejezőeszközökkel, más nyelvezettel. Általában elmondható, hogy szeretek
írni, és egy felnőttkori nagyobb kihagyás után, mikor „visszatértem” pont nem
verssel kezdtem… Akkor született meg az ifjúsági regényem, majd gyermek-és
felnőtt versek mellett novellákat is írtam. Az örök szerelem viszont a vers
maradt.
A
legkedvesebb költőm Ady Endre, de a
kedvenceim között van még Radnóti Miklós, József Attila, Tóth Árpád. Vannak
olyan költői képek, amelyeket az ember egy életre magába zár, olyan nagyszerűek
és megismételhetetlenek. Ízlelgeted, mint egy finom gyümölcsöt. Azt gondolom,
hogy ez a vers igazi varázsa.
–
Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod?
Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?
– Kifejezetten
gyermekeknek szóló versek írására egyértelműen a fiam és a lányom születése inspirált,
hiszen kicsi korukban sokat olvastam nekik meséket, verseket, és később én
magam is írtam. Ezt aztán továbbfejlesztettük egy olyan játékra, hogy lefekvés
előtt spontán találtam ki meséket a kislányom által megadott témáról, és mindig
igyekeztem beleszőni egy kis tanulságot. Nagyon élvezte. Felnőtt versek is
születtek azóta szép számmal a gyerekeknek szóló tartalom mellett, az alkotói
körülményeket tekintve néhányuk egészen váratlan pillanatban. Szinte sosem ülök
le úgy, hogy „most akkor írok valamit”. Általában a vers jön, és leültet a
fotelbe vagy ahol épp vagyok, és akkor – lehetőség szerint - írom tovább. Az
ihlet egészen elképesztő helyzetekben képes betoppani. Volt olyan, amikor
autóvezetés közben álltam félre, hogy beírjam a telefonomba azokat a
gondolatokat, amik előjöttek, vagy épp a zuhany alól jöttem ki a vers egy
darabkájával. Ilyenkor mielőbb leírom, és viszonylag rövid időn belül be is
fejezem, többnyire este, amikor minden elcsendesül. A legutóbbi versemet
például kertészkedés közben kezdtem el…
Úgy
érzem, hogy a verselés az ember agyában ott motoszkál mindig. Valahol a tudatalattiba dolgozik egy érzés,
egy kérdés, ami aztán egy adott pillanatban kibukik az emberből, és verssé
formálódik.
–
Hogy látod, mi a költő feladata ma?
– Észrevenni
és megláttatni az olvasókkal a mindennapi élet nehézségei ellenére az aprócska
szépet a világban, ami sokszor sokkal több, mint amilyennek előszörre látszik.
Azt hiszem, ezek az pici rezdülések azok, amik segítenek átvészelni a
nehézségeket, és a sokszor lehangoló és elkeserítő helyzetekben megtalálni azt,
amiért érdemes élni. Ugyanakkor fontos az is, hogy a mindenkit érintő
társadalmi problémák is megjelenjenek témaként.
Amikor az olvasót elfogja a „Bárcsak én írtam volna!” érzés, akkor az
azt jelenti, hogy a szerző valamit jól csinált.
–
Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve
szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
– Örömteli,
hogy számos internetes oldal nyújt lehetőséget a kortárs költőknek a megjelenésre,
és vannak irodalmi pályázatok, melynek eredményeképpen nyomtatott formában is
megjelenhetnek az alkotások. Ezekkel a megjelenési lehetőségekkel magam is
élek, de a munkámból adódó elfoglaltság miatt ritkán járok csak rendezvényekre.
–
Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron
következő köteted koncepciója?
– A
korábban kiadott ifjúsági regényem után most van készülőben a gyermekvers
kötetem Feles Krisztina bájos illusztrációival, aminek megjelenése őszre várható.
Ezt követően pedig reményeim szerint a felnőtteknek szóló kötet munkái
kezdődnek majd el.
–
Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként
fejlődni, érvényesülni szeretnének?
– Először
is azt, hogy nagyon sokat olvassanak, ez fejleszti a szóbeli és írásbeli
kifejező készséget. Bármilyen szinten is ír valaki, minél többet ír, annál
jobban csiszolódik az írásai minősége. Lehet vele foglalkozni hobbi szinten,
amatőrként, profiként, bárhogy, a lényeg az, hogy az alkotás folyamata örömet
szerezzen az ember számára. Ha ez nincs meg, akkor a munka görcsös lesz. Az
érvényesülést tekintve pedig a cél, hogy a versei eljussanak az olvasókhoz. Ha
ez pozitív visszajelzéssel jár, az már fél siker. Ettől azonban még nem
feltétlenül lesz a szerzőből elismert, profi költő, mint ahogy ez a két
jellemző sem jár feltétlenül kéz a kézben. Természetesen érthető az ember azon
vágya, hogy megismerjék és elismerjék, de csupán ezért írni csalódás
lenne. Ha szeret ezzel foglalkozni, ne
hagyja abba, fejlessze tudását, érje el vele az olvasókat! Az élet meg alakulhat sokféleképpen, egyben
már biztosan nyert: az alkotás örömét nem veheti el tőle senki.
A
szerző legújabb verse oldalunkon:
Örökké
Hajlott háttal ballag az idő,
szállnak a percek és reszkető,
aprócska kezében fényszirom,
csillagról csend csöppen - én iszom.
Pihen a hallgatag, dús mező.
Egyre csak szállnak az éjjelek,
hatalmas fák fölött kék eget
festenek bolondos nappalok,
holdfény a testeden andalog,
szeretlek, őrülten féltelek.
Ébredő, aranyló hajnalok,
szemedben - meztelen - én vagyok.
Kincsek a percek, - nem számolom -
örökké végtelent álmodom,
halálon túl is a nap ragyog.
Vén idő egyre csak lépeget;
hajunkba fonja a fényeket,
csillagok útján Isten kísér,
szabad a lelkünk: az égig ér.
Felhőkön párnád majd én leszek.
A
szerzői további versei:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/%C3%89les%20Anett
