MVDH társalgó // interjú Éles Anettel



A szerző rövid bemutatkozása:

Tatabányán születtem, itt is élek. Tíz évesen kezdtem el írni, és első verseim közül néhány be is került egy gyermekirodalmi folyóiratba.
  Gimnáziumi éveim alatt újságírónak készültem, és publikálási lehetőséget kaptam a helyi megyei lapban. Akkoriban még volt irodalmi rovat része, ide írtam verseket,  cikkeket alkalomszerűen. A Budapesti Tanítóképző Főiskola elvégzése után aztán az életutam másfele kanyarodott, ezért egy ideig nem is foglalkoztam az írással. Jelenleg saját logisztikai cégünket vezetem a férjemmel és egy üzlettársammal együtt. Gyermekeim születése inspirált ismét alkotásra, nekik szóló verseimet követték hamarosan a felnőtteknek szóló írások is.  2007-ben adták ki ifjúsági regényem, amelyet – nagy örömömre - néhány általános iskola felvett az ajánlott olvasmányok közé.
Eddig tizennégy antológiában jelentek meg felnőtteknek szóló írásaim.

 – Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?

 
– Ahogy említettem, ez gyerekkoromba nyúlik vissza, az első írás születésére egy néma gyermekrajzfilm inspirált. A vicces történetet egy három részes, összesen harmincöt  versszakos  „versfolyamba” öntöttem.  Nagyon sajnálom, hogy nem maradt meg,  azért egy részére a mai napig emlékszem.  Hát, így kezdődött…
 Hogy miért épp pont vers? Mindig is szerettem a verseket,  amik egy másfajta megközelítési és ábrázolási módot követelnek meg,  más kifejezőeszközökkel, más nyelvezettel. Általában elmondható, hogy szeretek írni, és egy felnőttkori nagyobb kihagyás után, mikor „visszatértem” pont nem verssel kezdtem… Akkor született meg az ifjúsági regényem, majd gyermek-és felnőtt versek mellett novellákat is írtam. Az örök szerelem viszont a vers maradt.
 A legkedvesebb költőm Ady Endre,  de a kedvenceim között van még Radnóti Miklós, József Attila, Tóth Árpád. Vannak olyan költői képek, amelyeket az ember egy életre magába zár, olyan nagyszerűek és megismételhetetlenek. Ízlelgeted, mint egy finom gyümölcsöt. Azt gondolom, hogy ez a vers igazi varázsa.

 – Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?

 – Kifejezetten gyermekeknek szóló versek írására egyértelműen a fiam és a lányom születése inspirált, hiszen kicsi korukban sokat olvastam nekik meséket, verseket, és később én magam is írtam. Ezt aztán továbbfejlesztettük egy olyan játékra, hogy lefekvés előtt spontán találtam ki meséket a kislányom által megadott témáról, és mindig igyekeztem beleszőni egy kis tanulságot. Nagyon élvezte. Felnőtt versek is születtek azóta szép számmal a gyerekeknek szóló tartalom mellett, az alkotói körülményeket tekintve néhányuk egészen váratlan pillanatban. Szinte sosem ülök le úgy, hogy „most akkor írok valamit”. Általában a vers jön, és leültet a fotelbe vagy ahol épp vagyok, és akkor – lehetőség szerint - írom tovább. Az ihlet egészen elképesztő helyzetekben képes betoppani. Volt olyan, amikor autóvezetés közben álltam félre, hogy beírjam a telefonomba azokat a gondolatokat, amik előjöttek, vagy épp a zuhany alól jöttem ki a vers egy darabkájával. Ilyenkor mielőbb leírom, és viszonylag rövid időn belül be is fejezem, többnyire este, amikor minden elcsendesül. A legutóbbi versemet például kertészkedés közben kezdtem el…
 Úgy érzem, hogy a verselés az ember agyában ott motoszkál mindig.  Valahol a tudatalattiba dolgozik egy érzés, egy kérdés, ami aztán egy adott pillanatban kibukik az emberből, és verssé formálódik.

 – Hogy látod, mi a költő feladata ma?

 – Észrevenni és megláttatni az olvasókkal a mindennapi élet nehézségei ellenére az aprócska szépet a világban, ami sokszor sokkal több, mint amilyennek előszörre látszik. Azt hiszem, ezek az pici rezdülések azok, amik segítenek átvészelni a nehézségeket, és a sokszor lehangoló és elkeserítő helyzetekben megtalálni azt, amiért érdemes élni. Ugyanakkor fontos az is, hogy a mindenkit érintő társadalmi problémák is megjelenjenek témaként.  Amikor az olvasót elfogja a „Bárcsak én írtam volna!” érzés, akkor az azt jelenti, hogy a szerző valamit jól csinált.

 – Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?

 – Örömteli, hogy számos internetes oldal nyújt lehetőséget a kortárs költőknek a megjelenésre, és vannak irodalmi pályázatok, melynek eredményeképpen nyomtatott formában is megjelenhetnek az alkotások. Ezekkel a megjelenési lehetőségekkel magam is élek, de a munkámból adódó elfoglaltság miatt ritkán járok csak rendezvényekre.

 – Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?

 – A korábban kiadott ifjúsági regényem után most van készülőben a gyermekvers kötetem Feles Krisztina bájos illusztrációival, aminek megjelenése őszre várható. Ezt követően pedig reményeim szerint a felnőtteknek szóló kötet munkái kezdődnek majd el.

 – Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?

 – Először is azt, hogy nagyon sokat olvassanak, ez fejleszti a szóbeli és írásbeli kifejező készséget. Bármilyen szinten is ír valaki, minél többet ír, annál jobban csiszolódik az írásai minősége. Lehet vele foglalkozni hobbi szinten, amatőrként, profiként, bárhogy, a lényeg az, hogy az alkotás folyamata örömet szerezzen az ember számára. Ha ez nincs meg, akkor a munka görcsös lesz. Az érvényesülést tekintve pedig a cél, hogy a versei eljussanak az olvasókhoz. Ha ez pozitív visszajelzéssel jár, az már fél siker. Ettől azonban még nem feltétlenül lesz a szerzőből elismert, profi költő, mint ahogy ez a két jellemző sem jár feltétlenül kéz a kézben. Természetesen érthető az ember azon vágya, hogy megismerjék és elismerjék, de csupán ezért írni csalódás lenne.  Ha szeret ezzel foglalkozni, ne hagyja abba, fejlessze tudását, érje el vele az olvasókat!  Az élet meg alakulhat sokféleképpen, egyben már biztosan nyert: az alkotás örömét nem veheti el tőle senki.


A szerző legújabb verse oldalunkon:


Örökké


Hajlott háttal ballag az idő,
szállnak a percek és reszkető,
aprócska kezében fényszirom,
csillagról csend csöppen - én iszom.
Pihen a hallgatag, dús mező.

Egyre csak szállnak az éjjelek,
hatalmas fák fölött kék eget
festenek bolondos nappalok,
holdfény a testeden andalog, 
szeretlek, őrülten féltelek.

Ébredő, aranyló hajnalok,
szemedben - meztelen - én vagyok.
Kincsek a percek, - nem számolom -
örökké végtelent álmodom, 
halálon túl is a nap ragyog. 

Vén idő egyre csak lépeget;
hajunkba fonja a fényeket,
csillagok útján Isten kísér,
szabad a lelkünk: az égig ér. 
Felhőkön párnád majd én leszek.


A szerzői további versei:

https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/%C3%89les%20Anett


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS