Minden radír kiesik annak kezéből,
ki fegyverként, tisztátalanul
felemeli szavát, minden molekulám
átrajzolta a közösben önmagát -
rég nem jártam a hegy túloldalán.
Mikor megismertelek tudtam,
hogy tiszta gondolatok vezettek;
bennem hajtások cseperednek,
elér bástyaszeled, pillérkarok
eldobják, mi elragadna tőled -
lehet egy csonka radírvég,
elveszti a kéz, mi lendítené.
Tányért török egy mozaikdarabért,
hogy falamra ragaszthassam fel,
a képet, mit elsodorna az idő -
margaréták szirmait számolom
és áldozati csillagként földre esek,
de te ott leszel, mint a Hegy. Nézlek,
nem felelsz - csak lélegzel...
értem kimondatlan szavaid.
Látom fénnyel terített asztalod.
Szándékod, hogy feltöltöd
szépséggel az Univerzumot.
Csobban a tenger, parton ülnek
a kvarcszemek, valaki súgja
hozzám érhet közelséged,
a Teljesség jön és ünnepel.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
