Bene Adrián (1977, Pécs) középiskolai tanár, emellett irodalommal és
filozófiával foglalkozik. Tanulmányai, kritikái, esszéi magyar, angol és
francia nyelven jelennek meg. Doktori disszertációja könyv formában
Finnországban jelent meg 2009-ben Egyén és közösség. Jean-Paul Sartre
Critique de la raison dialectique című műve a magyar recepció tükrében
címmel. A relativitás irodalma (2013) című kötetének szövegelemzései
filozófiai és irodalomelméleti kérdéseket kapcsolnak össze. A Holdkatlan
folyóirat és az Acta Romanica Quinqueecclesiensis szerkesztője. Verseket
2021 óta publikál, online irodalmi folyóiratok (Holdkatlan, Szövet,
ÚjNautilus, Spanyolnátha) mellett többek között a Vár Ucca
Műhelyben, a Hídban, a Pannon Tükörben, a Helikonban,
a SiópArtban.
– Hogyan kerültél
kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e /
van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy
hatással volt rád?
– Milyen hatások
formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói
körülmények között születnek verseid?
Kamaszkoromban Ady Endre versei alapozták meg a költészethez való
kötödésemet. Később Walt Whitman és a klasszikus avantgárd, elsősorban a
francia dadaizmus és szürrealizmus (nagy kedvencem Robert Desnos), majd a
határontúli magyar neoavantgárd (különösen Cselényi László aleatorikus
költészete) és a vajdasági beatköltészet hatottak rám. A z intézményesült
versízlés, a nyugatos kánon és a kilencvenes évek magyarországi posztmodern
költészete kevésbé érintettek meg, nem is tudtam magam elképzelni ebben
az irodalmi térben. A 2010-es években és napjainkban induló fiatal költők közül
többekkel érzek szemléleti rokonságot. Verseim nem képviselnek homogén
poétikát, de többnyire alásimulnak a manapság divatba jött metamodern címkének.
Jellemző eljárásaik a kollázs, a talált költészet, a képi-hangulati
asszociációk, a több értelmezési irányt felkínáló szintaktikai játékok, az
irónia. Központozás nélküli verseket írok, amik általában átmenetek a
szabadvers, a prózavers és a szóköltészet között. Általában az első változatot
telefonba írom, jegyzetként, utána számítógépen dolgozom rajta, valahogy így
alakult.
– Hogy látod, mi a költő
feladata ma?
Játékba vonni az olvasót. Alkotni valami szépet vagy durván csúnyát,
lehetőleg másként mint mások. Idegen tőlem a küldetéstudat, ugyanakkor a
jelenkori erkölcsi és politikai világhelyzetben nem tartom haszontalannak a
korviszonyokra való költői reflektálást, a közéleti költészetet – ellentétben a
népszerű konzumköltészettel.
– Mi a véleményed a
kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs
eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
Az elmúlt években a fiatal tehetségek soha nem látott burjánzását látom,
akik inkább a magyar irodalmi kánonon kívülről merítenek inspirációt, ez a
sokszínűség pedig rám üdítően hat. A szerkesztők erre nem feltétlenül
fogékonyak, hacsak nem személyes kapcsolatoknak köszönhetőn. Én könnyen szívesen
igazodó alkat vagyok, egyébként is szívesebben küldök ismeretlenül szövegeket,
időnként így is megtalálják az olvasójukat. Online fórum sok van, köztük néhány
színvonalas is, ezekben azt szeretem, hogy lényegesen több olvasóhoz jutnak el,
és nem feltétlenül a „hivatásos” olvasókhoz, szakmabeliekhez.
– Ha még nincs,
tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő
köteted koncepciója?
Egyszerre több kötet tervei is formálódnak, de nem erőltetem, a szépírásra
inkább élvezetforrásként, mint karrierútként gondolok. A kötetkiadásra egy
empatikus, de kritikus szerkesztővel való koprodukcióként tekintek. Ha ebben a
formában megvalósul, jó.
– Mit javasolsz azok
számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni
szeretnének?
Próbáljanak távolabb lépni attól, ami éppen kikívánkozik belőlük, és fogják
fel játéknak, engedjék szabadon a fantáziájukat. A mélyenszántó alanyi
költészet ritkán érdekes olvasóként, még ha terápiás haszna lehet is a szerző
számára. A magyar (és ezen belül fokozottan: a magyarországi) irodalmi
érvényesülés legbiztosabb alapja a barátkozás, a közös példaképek követése. Nem
tanácsos ezektől jelentősen eltérni, a humor és irónia alkalmazása is csak
mértékkel javasolt. Legyen a vers vége elemelve, egy meglepő, ámde szép és
talányos képben. Mindenekelőtt, olvassanak figyelmesen, írjanak kritikát.
A szerző versei oldalunkon:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Bene%20Adri%C3%A1n
