Vastaggá híznak a fekete árnyak,
énem közepén vacognak telente,
idelenn törvény most a káosz rendje,
böjti szelektől pattannak a zárak.
A virágok reszketve belül nyílnak,
illat-spórák remegnek eleresztve
sápadt, áttetsző, tavaszi terekbe,
kis ágyást kapartam pár szerény vágynak.
Felkel az este, lenyugszik a nappal,
szokatlan játékot játszom a Nappal,
ő már mosolyog, én még kételkedem.
Minden fakó, hogy megkopott a bársony,
mégis sikerült pipitért találnom
a böjti szelektől borzolt réteken.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
