Egymagam egy asztal mögül
Figyelem, ahogy a szélén lepördül...
Te maradsz a szakaszom végül,
Kiestem szerepemből, mint félénk tükör...
Nem mutatom magam, álruhába bújtam,
Nincs sapka, de a sál a nyakamon fojtogat.
Törtek szavak már ketté, sose olvasták újra,
Pedig én, mint kíváncsi kisgyerek hallgattam volna.
Szemekben a fény rég megtört,
Egy asztalon felejtett gondolat, mely elmúlt.
Csak az szenved, aki fölött megáll egy felhő,
Felettem mennyezet, de biztos, egy felhő ott lapul.
Ezer kép, számtalan hang, zűrzavar a fejben,
Asztalon a döntéshozatal, bátorságot iszik a félelem.
A fájdalom reggeli zivatar, kiürült tárhelyekben
Hiába kutatom a magam okozta lelketlen idegent.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
