Varga Erzsébet: Vallomás

Ott vagyok veled

mély vizű tóban,

ezüstös hangok

a kékes Holdban,

sirálysikolyok

üvegkorsóban.

Folyó mélyéről

felszálló ködben,

ázott földeken

guruló rögben,

búzatáblára

rajzolt körökben.

Ott vagyok benned

a vérerekben,

molekulákban,

a DNS-ben,

atommagokban

pulzáló csendben,

tenyérbe karcolt

világegyetemben,

csilingelő apró

nadrágzsebedben.

Ott leszek nálad

virágrobbanáskor

józanságodban

csókolni százszor,

bódító mákony

hétköznapokban,

lüktető álom

a mellkasodban.

Ágyadon fekve

s kifeszülve ívben,

párás ablakodra

rajzolódó szívben.

Ott leszek neked

rosszban, a jóban,

pont a vesszőben,

vessző a pontban,

ha kérdőjel térdel

éppen a mostban,

s csak kérdések vannak

a válaszokban.

Én leszek neked,

ha fátylaz a bánat,

ha szitakötője

rebben a mának.

Én itt leszek ma

és itt leszek másnap,

itt, a születésnél

ébredő halálnál,

mindig a közelben

– ha mégsem találnál –

Most és Mindörökre.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!