A nap, mely virradat
előtt lábra pofoz,
akkorra már ölt:
álmaidat fojtotta meg,
mint újszülött madarakat.
Kész tényekre állít, hullámvasútra,
fuss, szaglássz, keresd kenyered,
de nem mondja soha,
hogy felfalták már, lekésted.
Itt az arany, hol az arany,
mutatja: ez most a való,
későn csattan, mint pofon,
hogy minden csak csilló faló.
Gondolj közben a Bibliára
- mondja - ne szólj bűnt, tedd amazt,
kő helyett, kenyérrel dobj vissza,
megfizet érte a malaszt.
Csak figyelj s légy folyton képben,
hátszélből nem lesz hiány,
tőled északra mészárszék nyílt,
vastrend, újrafent irány.
Ismert ukászhoz, új hangsúly,
piros hajhoz zöld harisnya dukál,
egy a nem s a nem is igen,
himnuszt zeng a Heavy Metál.
Aztán eljön az alkony,
a ma s a mindennap
végül magadra hagy:
parfümje leng utána.
Percig még látod cilinderét,
s int kesztyűs kezével,
mintha Krúdyt távozna
hanyag, lezser léptekkel.
Egy cetlit hagy sötétlő szobádban,
akárha bérét egy könnyű nőnek,
aludj - írja - majd visszajövök,
ha a sors is úgy döntött,
de ne vedd ezt készpénznek!
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
