Böde János: Kósza lélek


Idegen földön, eltévedt kósza lélekként bolyongok,
Mint a más világba csöppent, apró kis koboldok.
Úgy érzem máshol, más bolygón kéne lennem,
S nem ebben a sárban, mocsokban hemperegnem.
Köröttem idegen lények, mondják a magukét,
És nem ismerik a lágy, andalító, édes zenét.
A földről a szemembe homokot, hamut fúj a szél,
Ezen a bolygón a magamfajta, semmit sem remél.
Talán, majd máshol egy jövendő életben,
A mezőn a szél nekem zenél és érettem.
Hány életet élhettem már? Meddig tart utam?
Meddig kell vezekelnem, hogy elhagyjam bűnös múltam?
De tán nincs is semmi bűnöm, csak ide sodort a sors,
Az idő, mely elfed mindent, lüktet és nagyon gyors.
Hisz azért nem bús és átkozott a jelenem,
Mert van egy hely a világon, ahol megpihenhetem.
Van kikötő, mely befogadja fáradt testemet,
Van, hol elsírhatom, bánatom, gyötrelmemet.
Eltévedt, kósza lelkem, egyszer nyugalomra talál,
Hozzád visszatérek Istenem, és édes lesz a halál.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS