Hó elején leült a konyhában, ott volt a legmelegebb. Egy nagyszoba volt, meg egy fél. – Az ember ott nem fél! -ezt harsogta a srác, aki azt bérelte, már harmadik éve, és ajtót nyitott neki meg Reának, amikor albérlet után koslattak. Végül kivették, mert már meguntak keresgélni, kihasználtak minden létező információt, lehetőséget földön és online, ezt meg ő mondta. Igaz, kijjebb volt a központtól, mint ahogy tervezték, de nem érdekes, megveszik a bérletet, figyelik, mikor jön a tömegközlekedés, aztán arra ráhagynak fél órát.
– Egyetemre járok, egyetemista vagyok – hetekig ízlelgette, néha hangosan is, a vakfoltos tükör előtt a koszlott kis fürdőszobájukban. Takarított, súrolt, de a penész makacsul bekúszott a fúgák között, a csorba, pocsék lilavirágos csempék között. A törölköző néhány perc alatt avas-vizes lett, hiába csináltak bármit. A kádban barna csík éktelenkedett, a szódabikarbónás ecet javított valamit, de aztán minden maradt a régiben. Sajnálta anyját, hogy itt kell hagyni, de a húga csak a vállát vonogatta, talán örült, hogy egyedül marad otthon. Boldog lett attól a pillanattól kezdve, hogy felvették a messzi nagyvárosba, na jó, nem a főváros, de akkor is. Villamos csilingelt a virágos főutcán, a kirakatok előtt elegáns nők nézelődtek, a meki ajtaján fiatalok hömpölyögtek ki, és nevettek hangosan, meg lökdösték egymást. Kicsit riadtan húzódott oldalra. Reával az egyetemi hirdetőtáblánál ismerkedtek össze, és megállapodtak a közös albérletben. – Csak könnyebb és biztonságosabb lesz, ha ketten megyünk – mondta a nála jóval magasabb, barna hajú, sportos alkatú lány, aki határozott volt és erélyes. Persze, ő olyan romantikus alkat volt, ezt mondta az osztályfőnöke is, és cseppet se csodálkozott, hogy tanár akar lenni, bár megjegyezte, hogy addig azért szerezzen egy kis önbizalmat. Így reggelire eszi meg az osztály, ha végez, és tényleg oktatni akarja a jövő reménységeit – és harsányan nevetni kezdett, amikor megmondta, hova akarja beadni a felvételi lapját.
- Vagy legyél inkább lírikus, akár költő is, ekkora szívfájdalommal menni fog, na persze hátszéllel – mondta kacsintva a banketten, igaz, két fél vodka után, de neki akkor is fájtak ezek a szavak. Hisz négy évig mindig dicsérte a fogalmazásait, az érettségin is hibátlanul hozta a jelest, akkor miért viselkedett olyan furán? Kedvelte a tanár urat, a magyart és az etikát is, amit oktatott. A reál tárgyak nehezebben mentek, de szorgalommal megoldotta. – Han-gya, han-gya – így kiabálták az osztálytársai, Létra vezényelt, ő meg ült az első padban, középen, és juszt se bőgte el magát. Aztán abbahagyták. Nem tartozott egyetlen klikkbe se, rohadt nehéz volt, de egyszer véget ért. Megfogadta, hogy csak akkor megy el osztálytalálkozóra, amikor már „Valaki” lesz, igen, nagybetűs. Mert addig nem nyugszik.
A konyha ablakából lenézve látta a parkolót, minden helyet elfoglaltak az autók, fentről olyan kicsiknek tűntek. Reát minden szombaton más kocsival hozták haza, hol kuncogva és tánclépésekkel jött be, vagy morcosan, szemfestéke elmázolva. Persze nem kérdezett tőle semmit, mert milyen jogon? Aztán nem csodálkozott, hogy három hónap után egyszer csak elköltözött, annyit se mondott, hova és miért, de az egész havi bérletet neki kellett kifizetni. Most gondterhelten rágja a tolla végét, rossz szokás, elsős kora óta ezt csinálta, ha nagyon töprengett valamin. „Bevétel” – írta a lap tetejére, balra felülre, jobbra meg, hogy „Kiadás”. Nagyot sóhajtott, amikor a végére ért. Nem fog ez így menni, töprengett. Otthonról biztos nem kér, a húga múltkor telefonált, hogy anyáék állandóan veszekednek. A fiú, akit Jaspernek hívtak, kijött a félszobából. Azt se tudja, mit csinál, alig látja, nem sok vizet zavar. Elmosolyodott, náluk otthon az állatorvos vizslájának volt Jasper a neve.
Felállt, megfájdult a háta meg a feje is. – Elmegyek sétálni – mondta csak úgy, bár nem gondolta, hogy a srácot egyáltalán érdekelné. – Vigyázz magadra, majd hagyok neked egy kis levest -, jött a válasz, és elővett a kislábas helyett egy nagyobbat.
Felvette az előszobában a kopott esőköpenyt, és kilépett az utcára. A sötétséget megtörte a lámpafény, végig, ameddig ellátott.
Felnézett az ablakra, a fiú ott állt, és felemelte a kezét. Ő meg visszaintett, és elindult.
Amikor visszatér, lesz, aki várja.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
