A szobában kellemes félhomály volt. Se nem sötét, se nem világos, olyan kevert fénytónus uralkodott. A két nagy utcai ablakon földig érő fehér függönyök lógtak. Áttekintve rajtuk a szemben lévő dombok olybá tűntek mintha párás köd lengené be a tájat. A délutáni nap már nem sütött be az ablakon, fénye inkább csak súrolta a ház utcai frontját. A szoba egyszerű bútorokkal volt berendezve. A domináns darab egy fényes politúrú, hosszú szekrénysor volt. Középen egy kerek, intarziás, kecske lábú asztal állt, lapját, szinte teljes egészében egy sakktábla fedte be, rajta háborút vívó fekete-fehér bábuk támadó-védő állásaikkal. Két férfi ült egy-egy kényelmes, régi stílusú fotelben. Az egyik férfi Kádár János volt. Mellette az asztal szélére szorítva egy félig üres vörös boros üveg állt. Lábánál egy testes szódásüveg, az is félig kiürülve. Komolyan nézték a sakktáblát, szinte szuggerálva a bábúkat. Csak ritkán szólaltak meg. Sakkóra nem volt, így addig gondolkozhattak a lépéseken míg kedvük tartotta, illetve míg a partner humorosan nem sarkalta lépésre a másikat. – Titkár elvtárs mi lesz már? – kérdezte Kádár Jánossal szemben ülő férfi. – Zolikám ne sürgess, nem pártgyűlésen vagyunk és időhúzás végett még bele is kortyolt a mellette lévő pohárba. Néha, csak úgy mellékesen szólaltak meg, alig egy-egy szót, de politikáról nem beszéltek. Jobbára csak rövid szavak hangzottak el, kicsit évődően, ahogy barátok között lenni szokott: –Sakk, add fel barátom, jól meggondoltad, ezt léped, ha hozzá ér a bábú a táblához azt kell lépni, nem lehet visszavenni! Lassan besötétedett, a parti véget ért, az üvegek is kiürültek, a szemközti domboknak már csak a sötét sziluettje látszott. János, köszönöm a játékot – mondta a Zoltánnak szólított férfi és elpakolta a sakk készlet. Holnap találkozunk a pártirodán és mindketten beszálltak egy-egy fekete autóba.
Két nap múlva csörgött a telefonom, egy férfihang szólt bele.
– Jó napot kívánok! Az KMP titkárságáról beszélek, Kádár elvtárs köszöni a baráti meghívást és kérdezteti, két hét múlva, 8-án, a barátjával szeretnének újra elmenni önhöz egy parti sakkra. Tudja elvtárs, csendes, kellemes ház és lakás az öné, jól érezték Kádár elvtársék magukat, távol esik a város zajától és a kíváncsi tekintetektől.
– Természetesen! – feleltem- örömmel várom mindkettőjüket. Ha valami kívánságuk lenne csak hívjanak.
Egy hét múlva ismét csörgött a telefonom. Egy akcentussal beszélő, vélhetően német férfi szólt a kagylóba.
– Jó napot! A német nagykövetségről telefonálok. Tudjuk, hogy Kádár János úr önnél szokott kedvtelesének hódolni, sakkozni, távol a világtól. A Führer – igen, jól hallotta –, Adolf Hitler hamarosan Budapestre érkezik és szeretné megismerni azt a helyet. Néhány munkatársával oda látogatna és szívesen eltöltene szép környezetben egy kis időt. Talán még a vázlatfüzete is előkerülne, mint nyilván tudja korábban festett, esetleg készítene néhány skiccet a tájról. Ami fontos, a protokolltól távol szeretne lenni, teljes titokban-ugye érti! A Führer számára a 8-ai nap felelne meg a délutáni órákban.
Hirtelen zavarba jöttem. Most mit mondjak, hisz pont arra az időpontra ígérkezett Kádár elvtárs is.
– Sajnos az az időpont lehetetlen-válaszoltam.
– Nein, olyan nincs! – csattant fel a férfi hangja. A német birodalom kancellárjának nem mondhatják, hogy…Nein! Azzal lecsapta a kagylót.
Most mit csináljak – fogtam a fejem. Nem tehettem mást, mint felhívtam az KMP irodáját és az illetékes elvtársat kértem, akivel korábban beszéltem. Elmondtam neki a történéseket. Ő is meglepődött a hallottokon, majd egy hosszabb csend a vonalban, ami arra utalhatott, hogy erősen gondolkodik. Végül újra megszólalt:
– Elvtárs! Meg kell oldani a szituációt. Kádár elvtársnak nem mondhatjuk azt, hogy a 8-ai nap nem megfelelő, azt meg pláne nem, hogy mi okból. Azzal letette a telefont.
Törtem a fejem. Egy szomszéd lakást be kell vonni, nincs más megoldás. A lakásom az első emeleten van. A főbejárata a lépcsőházból nyílik, tehát, ha valaki érkezik, azt nem is látják a házban. A szomszéd lakás nem jó, mert végig kell menni a körfolyosón. Adolf Hitlert még sem vezethetem végig egy gangon. Marad a felettem lévő lakás, ahol Szűcsék laknak. Biztos, hogy a német hírszerzés tetőtől talpig ismeri a lakásom minden négyzetcentiméterét. Mi hova nyílik, mi, hogy van berendezve. Igen, a felettem lévő lakás, az jó lesz, az pont olyan elrendezésű, mint az enyém, csak a Szűcsékkel kell megegyezni. A Führer talán nem veszi észre majd azt a kis emeletváltást. Ismét hívtam a pártirodát.
– Elvtárs! – mondtam a telefonba. Egy megoldás van. Szűcséket, akik a felettem lévő lakásban laknak, pár napra ki kell vonni a forgalomból. Például elküldhetnék nyaralni. Ezenkívül kell egy gyors bútorcsere, hogy a Szűcsék nappalija olyan legyen berendezésében, mint az enyém. Továbbá 8-án, egy ügyes konspiráció kell, hogy Kádár elvtárs és a Führer nehogy összefussanak a lépcsőházban. Igen és gyors cselekvés, hisz csupán 2 nap van addig. Gondolom ez önöknek nem okoz gondot.
Eljött a nap. Minden készen állt. Szűcsék nyaraltak, a bútorszállítók gyors munkát végeztek, a ház lakói pusmogtak. Mi lett a Szűcsékkel? Elköltöztek? Eladták a lakást? De a titok az maga a homály, a találgatás. Az emberek már csak ilyenek. Gyanakvók és bizalmatlanok. Kádár elvtársék már 2 órakor megérkeztek. Barátian köszöntek és elfoglalták a kényelmes foteleket. Az üveg vörös bor és a teli szóda már oda volt készítve. A sakk bábúkat Zoltán állította fel és rögvest bele is merültek az elvtársak a játékba. A fekete autók elmentek a ház elől. A konspiráció megkezdte a működését.
Délelőtt forró dróton tartottuk a kapcsolatot a KMP illetékes elvtársával. Biztos forrás igazolta, hogy a Führer gépe délelőtt Csapodon landolt és vonattal utazott a Déli –Hadseregcsoport főhadiszállásárra. A hír az állomásfőnöktől indult el, aki állította, a két szemével látta Adolf Hitlert. Délután volt, én a másik szoba ablakából figyeltem az utcát. Kádár elvtársék a másik szobában mit sem sejtve hódoltak a sakk szépségének. 4 órakor egy fekete autó fordult be a ház elé. Négy civil ruhás férfi szállt ki. Az egyik férfi elől ment, a másik három követte. Felismertem az elöl haladót, Adolf Hitler volt. Eléjük mentem és a második emeletre kalauzoltam őket. Meglepetésemre szó nélkül követtek, tehát az emeletcsere csel bevált. Én jól beszéltem németül, így a pár szavas beszélgetésünk ezen a nyelven folyt.
– Parancsoljanak – mondtam. A német nagykövetség mindent biztosított, hogy önök jól érezzék magukat.
– Köszönjük! – válaszolta a Führer. Majd a további beszélgetés négyük között folyt, hétköznapi dolgokról. Hitler közvetlen volt, már-már túlzottan is. Sok híradó filmen láttam és annak alapján másmilyennek képzeltem el. A gesztusai mindig kényszeresnek tűntek, merev rutinokba fulladó, ez az ember pedig laza, már-már harmonikus mozgású. Nem volt vázlattömb nála, a szembe lévő dombok sem érdekelték. Kérték, hogy ne hagyjam el a szobát. Egyszer csak megcsörrent a telefon. Az egyik embere vette fel és adta át a kagylót a Führernek. Engem egy másik emberrel kiküldtek a szobából. 10 perc múlva kinyílt az ajtó.
– Köszönjük a vendéglátást -mondta a Führer és többet nem is szólt, a beosztottja folytatta a beszélgetést. – A telefonja miatt választottuk az ön lakását, bevonása volt az akcióba a legbiztonságosabb megoldás, hogy senki ne szerezzen tudomást erről a telefonbeszélgetésről. Most pedig felejtsen el mindent, mintha álmodta volna. Ezzel magamra is hagytak. Talán, ha 40 percet töltöttek nálam és két perc múlva az autójuk már el is tűnt a kanyarban. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a mese a szép tájról, Kádár János személye csak ürügy volt és az egész egy fontos telefoninformációról szólt.
Lent az első emeleten lassan befejeződött a sakk parti. Zoltán elpakolta a bábúkat. Kádár János barátságosan kezet fogott velem és elköszöntek. A két autó már az utcán várta őket.
Hulla fáradtan rogytam le az egyik fotelbe. Anyukám, bonts ki egy üveg bort, megérdemeljük.
– Na mond, milyen volt Adolf Hitler? – kérdezte a feleségem izgatottan.
– Ő nem a Führer volt, csak az alteregója. Elterelés, de mi mindent megtettünk anyukám, jól konspiráltunk. Azt hiszem senki nem fogja nekem elhinni, ha elmesélem, hogy nálam járt Adolf Hitler… és nem is járt, csak egy hasonmás, de mégis, hacsak egy pillanatra, de szereplője lettem a világpolitikának.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
