Mukli Ágnes: Tűnődés



Süvítő szélben messzeség,
a csendben reccsenő bánat,
ujjam begyén keresztvetés,
felszentelt, fennkölt alázat.

Templomok tornyán színarany,
napfényben csillagfény tornác,
kicsi szívekben nagy harang,
semmiből lesz a valóság.

Remetekunyhó tűz-meleg,
limlomok holdsarló ágon,
szögre akasztott fergeteg,
vetetlen jéghideg ágyon.

Goromba szavaknak fészek,
álcázott perpatvar harsan,
ördögi küzdelem vétek,
burjánzik, tőről fakadtan.

Égbekiáltó szegénység,
vacog a vaskályha, füstcső,
falak izzadta penészkék,
tévelygő farkasként üvölt.

Nesztelen tűnik a semmi,
ágakra levelet aggat,
szarkáknak hangja, mint verkli,
jó lesz majd tavaszi dalnak.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!