Csata Ernő: Reccsenő pofacsontok



Farkas Árpád emlékére

 A vénekkel együtt elmentél,
kinyújtott karokkal, tétován a zuhogó fénybe, szennytelen ragyogással buktál alá a tiszta búzát termő anyaföldbe üszkös csontnak-kőnek, a sok ölnyi aprított fa már leégett. Orra bukva az avaron mondod a magadét, felébresztve sok törpecserjét, hogy összerakjanak újra millió szóból, sok marék homályból, sok-sok fénysugárból verseidben, mik simogatva ölelik át hulló álmainkat. Forradalmas arcod foszforeszkál az éjben, ahogy megreccsennek a pofacsontok, hogy ne tévesszük el az utat hazáig, ha dühöng a félelemár s a túlfűtött álmok ravatalánál kezdjünk mi is új éneket.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!