„Tűz van, babám!” rikolt a jelző,
Sikoltó hanggal üzen hadat:
Mint apró katona kardjával
Vág a dobhártyán széles lyukat.
Riadót harsog: velő remeg,
Agyba maródik a félelem.
Kérdőjel dermed a homlokra,
S arcokat maszkol e vész-elem.
Ijedt szemek csóvája hasít:
Merre nyílik a piros virág,
Honnan lobban a szikra lángja,
És lesz tőle üszkös a világ?
Piros kapuk a teret zárják,
Csukódva védik az életet,
S égő lámpák csalják magukhoz
Az eddig tétova lépteket…
Hirtelen csend, amolyan síri:
Mélységes, néma, süket visszhang,
Megáll a szó, lazul az érzés:
Lassan csitul az ijedt szívhang.
Csattan a kérdés: „Mondd, mi történt?
Miért szólt az éji harsona?”
A válasz egyszerű „Semmiért!
Csalfa az ördögi technika!”
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
