Szabó László: Szinbád

 

Kiss Lacinak (a “gyulai Szindbád”-nak) ajánlom


Én úgy jöttem mindig, mint ki menni készül épp:
egy fogkefével, váltásnyi alsó, borotva;
időzni két

kaland között,
s keresni vajmi lényegét e létnek,
mivelhogy Isten belőlem kiköltözött.

Hisz annyi vétek. Nyomomban könnyek, bánat, halál,
elveszett remények, s a szerelem többé rám
már nem talál.

Bár volt elég . . .
Leginkább hiába, mert mind elhagyott 
végül: a puccos úri dáma, s a copfos kis cseléd.

Pedig jók voltak hozzám a nők: sohasem szerettek – 
használtak, míg szerelmet hazudtam, ám csak
sírkeresztek

s némi emlék
maradt. Rá nem találtam a teljességre, 
melyre vágytam, s csak érkezem tovább, akárha mennék.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!