Akarom, nem akarom.
Megfogom szemeimmel a pillanatot.
Meztelen lelkemre veszem a holdat és a napot.
Kezemben tartalak, mint alvó hegyek,
a világ mélyének rejtelmes nyugalmát.
Ölellek, csókkal hevítelek,
majd eldoblak mint az aranyalmát.
Betakarlak, elrejtelek,
Rád vetem az egek minden egyes csillagát.
És én leszek a kitágult öntudat,
ki elhullajtja fizikai önmagát.
Mert az idő is csak képzelet,
benne a tér egy művészi alkotás.
Rájönni a létezés minden fokára,
ez az én dolgom, ugyan mi más?
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
