Lencsés Károly: Dimenzióváltás



jelige:domik

Az enyhe idő, mintha visszahúzna valahová.
Valami ismeretlen suttogás. Szaval. Dallama van a szélnek.
Megállni kényszerít, csak állni, hallgatózni és átgondolni.
Mit? A pucér ház falán ejtőző lomb alakú
Árnyékot. A kerti medence, kongó ürességét, ami
Özvegysége e napnak, elhagyatottság, pusztulás szegleteiben az évszakos
Mocsokkal. Saját várakozásomat figyelem, amivel tele vagyok.
Mintha érkezne valaki, vagy valami.

Te Atilla, kezedben üveggolyó.

Nikotinos ujjamra nézek. Azt várom, hogy
A nap kifehéríti a bőrömet. „A távolságot megkapom”
Lila füst fonódik a fénycsík
Hegye köré. Nyársa húzott időm
Stigmákat ejt rajtam, hogy maradjak. Ne
Lépjek odébb ebből. Ha tudom, hogy így lesz, 
Naptárba írom, hogy le ne maradjak. Úgy tűnik
Ez egy fontos nap. Talán mindjárt meghalok.
Vagy csecsemővé azonosulok, és elkövetek újra minden hibát. 
Igen, ez a nap megfelelő erre.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS