Nálunk naponta ingét vedli az ég - azt mondják: már ilyen ez a világ se zöld, se piros, kissé gyulladt, szürke, olyan, mint az árnyak mögött kuporgó énem leginkább mint öregedő kérges, tenyeremben a barázdák, messzi futnak, egyenest az ég felé mutatnak benne a falubeli utcák de esténként te csak emlékezz - nézd, hogyan hajol föléd csillag és holdbeli tájarcom, kinyújtóznak benne a piros-kék házak, míg lelkedben őrt állnak az út menti akácfák. torkodban dadog a lélek és megszorul a szó: hazát. házat. ennyit akartál?
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
